Közlekedő Tömeg


Félreállítva pusztulnak a MÁV-Start modern motorvonatai is

A regionális közlekedésben szintén fennakadásokat okoz a járművek hiánya

2019. február 24. - Közlekedő Tömeg Egyesület

Bőven lesz mivel foglalkoznia a MÁV-Start új vezérigazgatójának, hiszen nem csak az InterCity vonatok utasait érinti hátrányosan a cég felelőtlen járműgazdálkodása: a Győr – Bruck an der Leitha – Bécs vonalon közlekedők az elmúlt másfél évben számos alkalommal szembesülhettek vele, hogy útközben…

Tovább

100 Intercity-vonatra nem fértek fel az utasok az ünnepek kezdete óta

A Közlekedő Tömeg Egyesület a MÁV-Start vezérigazgatójának azonnali lemondását követeli

A MÁV-Start most sem készült fel az ünnepi forgalomra: december 21-e óta 100 Intercity-vonatra fogytak el a helyjegyek. A Győr, Nyíregyháza, Miskolc, Szeged, Pécs, Zalaegerszeg, Kelebia, Lőkösháza és Biharkeresztes felé közlekedő járatok is megteltek. Bár a vasúttársaság előzetesen azt ígérte, hogy…

Tovább

A Közlekedő Tömeg Baló György műsorában szerepelt

Csépke András vezérigazgató megfutamodott a vita elől

Előző héten Baló György műsorában beszélgettünk a MÁV-Start problémáiról: késések, zsúfolt és koszos vonatok, pocsék utastájékoztatás, felelőtlen gazdálkodás. Az RTL Klub eredetileg egy vitát akart rendezni Csépke András vezérigazgató és a Közlekedő Tömeg Egyesület között, melyre mindketten…

Tovább

Perrel fenyeget a MÁV-Start vezérigazgatója ahelyett, hogy a vasút problémáival foglalkozna

A MÁV-Start tegnap, egy hónap elteltével reagált a megtelt Intercity-vonatokról szóló közleményeinkre. A választ személyesen Csépke András, a cég vezérigazgatója küldte meg számunkra, melyben azzal fenyeget minket, hogy ha nem korrigáljuk a MÁV-Start – szerinte – jó hírnevét sértő állításokat, pert…

Tovább

Ismét 50 Intercity-vonatra nem fértek fel az utasok a hosszú hétvégén

Nincs elég működőképes kocsija a MÁV-Startnak, ezért azonnal fel kell függeszteni a karbantartókat lefoglaló IC+-projektet

A hosszú hétvégén több mint 50 Intercity- és Eurocity-vonatra fogytak el indulás előtt a másodosztályú helyjegyek. Így ismét akár 3 órás késést okozott a MÁV-Start annak a több ezer embernek, aki IC-vel akart utazni az elmúlt néhány napban. Mi ennek az oka? Ahhoz, hogy elegendő férőhely legyen a…

Tovább

50 InterCity-vonatra nem fértek fel az utasok a hosszú hétvégén

Azonnal meg kell kezdeni a MÁV-Start félreállított kocsijainak forgalomba helyezését

A hosszú hétvége alatt 50 InterCity- és EuroCity-vonatra fogytak el indulás előtt a másodosztályú helyjegyek. Ilyenkor szabály szerint nem lehet felszállni az adott vonatra, hanem más eljutási lehetőséget kell keresnie az utasoknak. Ezzel akár 3 órás késést is okozhatott a vasúttársaság annak a több…

Tovább

Tárolóvágányokon rohadnak a legjobb vasúti kocsik

“Sorozatgyártásban az új IC+ kocsik”, “19 új emeletes motorvonat érkezik”, “Már 123 Flirt motorvonata van a MÁV-START–nak” – az elmúlt néhány év járműbeszerzésekről szóló híreit nézegetve úgy érezhetjük, hogy sínen van a magyar vasút. Ám mindeközben számos olyan esettel találkozni, amikor…

Tovább

Sürgősen meg kell kezdeni a hévek teljes felújítását és fejlesztését

A csepeli hév szerelvényeinek harmada használhatatlanná vált

A csepeli hév szerelvényeinek harmada használhatatlanná vált, 35%-kal nagyobb a zsúfoltság a ritkább közlekedés miatt. Ez már a sokadik intő jel: sürgősen meg kell kezdeni a hévek teljes felújítását és fejlesztését. Mától csúcsidőben jelentősen ritkábban közlekedik az egyébként is zsúfolt csepeli…

Tovább
süti beállítások módosítása