Közlekedő Tömeg

Számos hiányosságot kell orvosolni a metrópótlásig

Ezeket a forgalomtechnikai beavatkozásokat javasoljuk

2017. november 02. - Közlekedő Tömeg

Két nap van hátra az M3-as metró északi szakaszának november 4-én, szombaton kezdődő felújításáig: mostanra szinte teljesen befejeződtek a forgalomtechnikai átalakítások, azonban már most felfedezhető számos olyan kockázati tényező, melyek felszámolása nemcsak lehetséges, de elengedhetetlen ahhoz, hogy az utazóközönséget ne érje az indokoltnál jelentősen több érdeksérelem.

image_uploaded_from_iios.jpg

Időzített bomba

A metrópótlás lebonyolításának két fő kihívása:

  1. A pótlóbuszok különösen feszített menetrend szerint közlekednek majd, melynek alapja, hogy minden zöld jelzésre két csuklósbusz kell, hogy áthaladjon az egyes csomópontokon, így azok 8400 férőhelyet biztosíthatnak óránként, a reggeli csúcsidőszakban. Ez szükséges, hiszen így a lehető legtöbb utas számára biztosítható a metró összes állomásának elérése, azonban ugyanezen okból tarthatatlan lesz a menetrend a legforgalmasabb időszakokban. Elkerülhetetlen, hogy a buszok olykor lekéssék a lámpákat, olyankor pedig a járművek feltorlódnak, és később tudnak csak beállni a megállókba, ahol viszont nő a tömeg, és így lassul az utascsere is – ez egy öngerjesztő folyamat. Egyetlen lámpa lekésésekor 200-zal csökken az óránként biztosított férőhelyek száma. Mindezek miatt mindent meg kell tenni, hogy a pótlóbuszok útvonalán a lehető legtöbb kockázati tényezőt megszüntessék.
  2. Mivel a pótlóbuszok menetrendje sokszor tarthatatlan lesz, és messze nem tudja majd a tervezett férőhelyet biztosítani, mindent meg kell tenni, hogy a metró pótlásában résztvevő egyéb járatok zavartalan haladása is biztosított legyen. Ha az alternatív járatok jól használhatók, akkor többen választják azokat, így kevesebb utas jut a pótlóbuszokra és tovább csökkenthetők a kockázatok.

A BKK által tervezett hálózat a metró utasszámára lett méretezve; érdemi tartalékok nincsenek a rendszerben, így a legkisebb forgalmi zavarok is komoly késésedelmeket okoznak majd a sok százezres utazóközönségnek. Mindez a közlekedők jelentős részét nemhogy 10-15, de akár 30-40 perccel korábbi indulásra kényszeríti, ha biztosan időben akarnak megérkezni úti céljukhoz.

Egyesületünk korábban részletes alternatív javaslatcsomagot készített, mely jelentősen csökkentette volna az utasokat ért érdeksérelmeket. Tervezetünkben a 12-es és a 14-es villamosok jelentősen sűrűbb közlekedésének, a közösségi közlekedési járatok előnyben részesítésének, és – költséghatékony átszervezések révén – átszállásmentes bejutást biztosító buszjáratok beindításának lehetőségeit vázoltuk fel. Kezdeményezésünkre a BKK mindössze néhány sorban reagált.

Továbbra is fenntartjuk, hogy javaslataink megvalósítása számottevően segítené a város életét a metrófelújítás idején – ehhez minden eszköz rendelkezésre áll. Mindettől függetlenül a bevezetésre kerülő hálózat kockázati tényezőit is maradéktalanul fel kell számolni. Az alább javasolt beavatkozások döntő többsége legvégső esetben a hétfő reggeli üzemkezdetig maradéktalanul megvalósítható.

Forgalomszervezés, forgalomtechnika

Metrópótló autóbuszok

Probléma: Az Árpád hídi csomópontban déli irányban minden zöld jelzésnél két pótlóbusz kell áthajtson, egymás mellett haladva. A manőver gyors és biztonságos lebonyolításához azonban a kijelölt nyomvonalon túl szűk a hely.
Javaslat: Az egyik busz a kijelölt útvonalon, a másik az Árpád hídról a Váci útra kanyarodó sáv melletti szellőzőcsövet megkerülve hajtson át a csomóponton.

arpad.png

Álláspontunk szerint a kék és a fekete vonal által jelölt útvonal helyett a kék és a piros útvonal használata javasolt az Árpád hídi csomópont keresztezésekor.

Probléma: A Kőbánya-Kispest és Arany János utca közötti szakaszon a megállók többségénél csak egy pótlóbusz megállása biztosított. A két októberi hétvégén lebonyolított pótlás alkalmával megmutatkozott, hogy a lekésett lámpák miatt hétvégente is sokszor összetorlódnak a buszok, a rövid megállókba pedig csak egymás után képesek beállni, ami további késésekhez és még nagyobb zsúfoltsághoz vezet.
Javaslat: A teljes vonali pótló összes megállója kettős megállóvá alakítandó. Ennek fizikai akadálya csak a Kálvin téri északi irányú megálló esetében van, ott megfontolandó a pótlóbuszok megállójának a Nemzeti Múzeum elé való áthelyezése. A Deák Ferenc téren déli irányban az Erzsébet tér mellett, vagy az egyik ütközőbak kiszerelése révén a déli oldali villamosmegállóban is megállhatnak a buszok.

Probléma: Az Üllői úton a belváros irányába, a Kálvin tér és a Corvin-negyed csomópontok előtt még hétvégente is jellemzőek torlódások.
Javaslat: A Szigony utca és a Szabó Ervin tér között a szélső forgalmi sáv buszsávvá alakítandó. Amennyiben az Üllői útról az Erkel utcába balra kanyarodást engedő sáv felszámolásra kerül, úgy a megszűnő parkolóhelyek száma minimalizálható. A buszsáv hétköznapokon hajnaltól kora estig megnyitható a közúti forgalom részére.

Probléma: A pótlóbuszok Újpest felé a Népligeten keresztül, kerülővel, többletmegállással és több lámpás csomópont érintésével közlekednek.
Javaslat: A Könyves Kálmán körúti csomópontban észak felé is szükséges biztosítani a buszok közvetlen átkelését, melynek révén 3 percet takaríthatnának meg az utasok. Az átvezetésre munkanapokon hajnaltól estig nem lenne szükség, a csomópont esti és hétvégi forgalmát pedig lényegében nem befolyásolná a buszok áthaladása. E módosítás hosszabb időt venne igénybe, de tekintve a megspórolt menetidőt és azt, hogy itt a felújítás teljes 3 éve alatt minden hétvégén át kell majd hajtani a buszoknak, a beavatkozás mindenképpen szükséges.

nepliget.png

A jelenleg érvényben lévő (kék) és az általunk javasolt útvonal (piros).

A pótlásban résztvevő egyéb járatok

Probléma: A metrópótló autóbuszok útvonalán fokozott rendőri jelenlét lesz annak érdekében, hogy az esetleges forgalmi akadályokat gyorsabban elháríthassák. Az utasok közel fele azonban más útvonalakon tud csak bejutni, és azokon az útvonalakon is komoly késedelmeket tudnak okozni a különböző forgalmi zavarhelyzetek.
Javaslat: Óbudán, Angyalföldön és Zuglóban is fokozott rendőri jelenlét szükséges a főbb járatok útvonalain.

Probléma: A pótlóbuszok mellett a 12M és 14M jelzésű villamosok bonyolítják majd a legnagyobb forgalmat, azonban a metrópótlás okozta forgalmi változások miatti dugók a Görgey Artúr utca forgalmának jelentős növekedését okozzák majd, ahol a feltorlódó autók akadályozzák majd a metrópótló villamosokat.
Javaslat: A Görgey Artúr utca forgalma fokozott felügyeletet igényel, és amennyiben szükséges, lámpás szabályozással kell korlátozni az utcába behajtó gépjárművek számát, illetve a keleti irányú egyirányúsítás is megfontolandó. Ugyanez a probléma a fonódó villamosok útvonalán is rendszeresen előáll, azzal kapcsolatban január óta többször felhívtuk a figyelmet egy kézenfekvő megoldásra. Drámai hatása lenne, ha újabb nagykapacitású metrópótló járatot likvidálna a megnövekedett forgalom.

Probléma: A metrópótló villamosokat az újpesti Szent István térnél sebességkorlátozások lassítják.
Javaslat: A karbantartási hiányosság kis mértékű beavatkozással orvosolható, a sebességkorlátozás mihamarabb felszámolandó.

Probléma: A metrópótló villamosok a Lehel tér előtt keresztezik az útpályát. Az áthajtást jelzőlámpa szabályozza, az azonban túl rövid ideig mutat szabadot, több perces indokolatlan késést okozva ezáltal.
Javaslat: A Bulcsú utcánál a villamosok átkelését mindkét irányba bejelentkezéses lámpákkal kell biztosítani.

Probléma: Jelenleg is folyik Angyalföld vasútállomás villamosmegálló kiépítése, mely várhatóan december elején fejeződik be. Az építkezés útszűkülettel jár, az emiatt kialakuló torlódások pedig akadályozzák az egyik fő metrópótló járatcsoport, a 20E és a 30-as család buszainak forgalmát.
Javaslat: Csúcsidőszakban biztosítani kell a forgalom részére 2x2 forgalmi sávot az építkezés ellenére is.

Probléma: A 30-as, a 30A és a 230-as buszok jelenleg minden időszakban egymáshoz hangoltan, egyenletesen közlekednek, az új közlekedési rend szerint azonban csak a 30-as busz tér be a Verseny utcába, így az 4 perccel hosszabb menetidővel közlekedik. A hangolás így nem biztosítható.
Javaslat: A Verseny utca megálló forgalma elenyésző, ráadásul a számos járat által érintett Reiner Frigyes park megálló attól mindössze 200 méterre található. A 30-as járat is közlekedjen a 30A és a 230-as járatokéval megegyező, rövidebb útvonalon. Amennyiben feltétlenül szükséges, a Verseny utca ellátható a 178-as autóbusz meghosszabbítása révén is.

Parkolás

Probléma: A metrópótló autóbuszok útvonala mentén található parkolóhelyeket nem jelölik útburkolati jelek, így a gépjárművezetők számára nem egyértelmű, hogy parkolásukkal zavarják-e a buszok forgalmát.
Javaslat: A pótlóbuszok teljes vonalán szükséges a parkolóhelyek egyértelműsítése útburkolati jelek felfestésével.

Probléma: A pótlóbuszok a tervek szerint a Népligeten át közlekednek, ahol bizonyos időszakokban rengeteg busz és taxi parkol, egyetlen sávnyi helyet hagyva csak a pótlóbuszok kétirányú forgalma részére.
Javaslat: Amíg az általunk javasolt Könyves Kálmán körúti szintbeli keresztezés meg nem valósul, addig kettő, utána egy sávnyi hely biztosítása szükséges, a parkolóhelyek útburkolati jelek általi egyértelműsítésével, illetve amikor szükséges, rendőri jelenléttel.

22788677_1450038711779732_7968826182430399241_n.jpg

Parkoló buszok akadályozzák a metrópótlókat a Népligetben. Forrás: Magyar Kerékpárosklub

Probléma: A kiskörúti megállókat sokszor foglalják el turistabuszok.
Javaslat: A városnéző buszok a múlt hétvégi pótlás idején már nem a BKK megállókat használták. Fokozott ellenőrzéssel biztosítandó, hogy a turistabuszok is el legyenek terelve a környékről.

img_0116-1-01.jpeg

Turistabuszok akadályozzák a metrópótlókat a Deák Ferenc téren.

Probléma: Az Árpád úton jelenleg mindkét oldalon parkolnak autók, melynek következtében az ott közlekedő buszok nem tudnak a sávjukban haladni. Ez nemcsak veszélyes, de a torlódások esetén jelentős késéseket is okozhat a megfelelő hely hiánya.
Javaslat: Az Árpád út északi oldalán a Rózsa utca és a Váci út között fel kell számolni a parkolást, és a sávok elhúzásával szélesíteni a buszok számára rendelkezésre álló helyet.

Egyéb javaslatok

A 100E autóbusz sűrítése: Munkanapokon este és hétvégén a metró helyett a teljes vonalon pótlóbusz közlekedik majd. Ilyenkor a repülőtéri utasok számára a 100E használata méginkább kedvezőbb lesz a 200E-vel szemben, hiszen utóbbi csak a nem közlekedő metró végállomásáig jár. Borítékolható, hogy jelentősen többen választják majd a közvetlen gyorsjáratot. A sűrítés átlagos körülmények között is indokolt, a metrópótlás kezdete pedig különösen alkalmas időpont a bevezetésére.

Az éjszakai járatok induljanak továbbra is a villamosmegállóból az Astoriánál: A metrópótlás idején az éjszakai buszok déli irányú megállója a villamosmegállóból a Hotel Astoria elé kerül áthelyezésre, ezzel azonban nem értünk egyet. Bár így a metrópótló buszok közös megállót használnának az éjszakai buszokkal, a módosításnak számos hátránya van. A villamosmegállóban jegyautomata és FUTÁR-kijelző is van, emellett a peron akadálymentes és a legtöbb irányból a felszínen megközelíthető, továbbá számos forgalmas helyszínhez közelebb van. Ha a buszok továbbra is a villamosperonnál állnának meg, az a mai állapotokhoz képest semmilyen érdeksérelemmel nem járna, ellenben számos előnyt hordoz az utasok számára, így a döntés visszavonását szorgalmazzuk.

img_20161224_155210.jpg

Számos szempontból előnyösebb, ha az éjszakai járatok a villamosok megállójában állnak meg az Astoriánál.

Internetes utastájékoztatás minősége: Bár a legfontosabb információk néhány sorban összefoglalhatók, a BKK nem használja ki a Facebookot ezen üzenetek terjesztésére, bár még most sem késő. A metrófelújítással kapcsolatos információk közlésére létrehozott honlap alacsony színvonalon tájékoztatja az utasokat: rengeteget kell kattintani ahhoz, hogy utána hosszú folyószövegek révén kapjon nehezen használható információkat az utas, ráadásul semmiféle útvonaltervezésre nem ad lehetőséget, pedig a BKK folyamatosan ezt hangsúlyozza. Egyesületünk mindenkinek a BKK FUTÁR weboldalának és mobilapplikációjának használatát javasolja.

A Bubi fejlesztése a metrópótláshoz kapcsolódóan: Számos javaslatot küldtünk a BKK-nak arra vonatkozóan, hogy a Nyugati pályaudvar és a Lehel tér környékén bővüljön a Bubi által nyújtott lehetőségek köre. A javaslatok itt olvashatók.

Enélkül is nehéz lesz, ne kockáztassunk!

Meggyőződésünk szerint javaslataink megvalósítása elengedhetetlen ahhoz, hogy a metró és a környező járatok sok százezres utazóközönségét ne érje még több indokolatlan érdeksérelem. A beavatkozások döntő többségét még a hétfői üzemkezdet előtt végre lehetne hajtani, és végre is kell – a metró pótlása számtalan egyéb, sokkal komolyabb kihívást rejt magában, így mindenképpen fel kell számolni a felsorolt kockázati tényezőket, mielőtt még túl késő lesz.

süti beállítások módosítása