Közlekedő Tömeg

Javaslatunk az M3-as metró pótlására

2017. március 06. - Közlekedő Tömeg

Ez a bejegyzés javaslatunk lényegét foglalja össze. A teljes tervezet itt tekinthető meg.

Ha a Fővárosnak végre sikerül egy eredményes közbeszerzést lefolytatnia az M3-as metró felújításának kivitelezésére, Budapest közlekedésszervezésében az elkövetkező évek legnagyobb kihívása a metrópótlás gördülékeny lebonyolítása lesz. Az ország legforgalmasabb kötöttpályás viszonylatát képtelenség egyetlen egybefüggő pótlóbusszal helyettesíteni – nagy hangsúlyt kellene fektetni az egyéb eljutási módok fejlesztésére, átszervezésére.
A BKK tervében számos kiváló javaslat szerepel (mint például a metrót kiváltó expresszbuszok indítása), ám a MÁV és a Volánbusz járatainak felhasználása, valamint a kerékpározás pótlásba való bevonása fájóan hiányzik belőle.

Mi ezért olyan javaslatot dolgoztunk ki, amiben figyeltünk ezekre a közlekedési módokra is, és sokkal átfogóbban próbáljuk megoldani a helyzetet.

kt_image_m3potlas_flirt_ik280-01_blogra.png

Javaslatcsomagunk 8 fő pontban foglalható össze:

  1. A MÁV vasútvonalainak felhasználása metrópótlásra a járatok sűrítésével és meghosszabbításával.
  2. Az IC- és gyorsvonati pótjegyek eltörlése Budapesten belül, hogy a bérletes utasok minden vonatra felszállhassanak.
  3. A vasútvonalakra ráhordó BKK-buszjáratok kialakítása a metrópótlás hatásterületén.
  4. A Volánbusz-járatok felhasználása metrópótlásra,  Nagyvárad térig történő meghosszabbítással.
  5. Egységes utastájékoztatás a BKK, a MÁV és a Volán járatain: minden járat kerüljön be a Futár utazástervezőbe.
  6. A metrópótló járatok további tehermentesítése közvetlen belvárosi buszokkal.
  7. A Gyáli út nem maradhat buszsáv nélkül a pótlás alatt.
  8. Mindenki jól jár, ha kerékpárral is pótoljuk a metrót, kerékpáros útvonalak kijelölésével, illetve a Bubi bővítésével.

Hiányzik a komplex szemlélet

A BKK a fővárosi közlekedési intézményrendszer alapos feldarabolását követően azonban láthatóan csak saját határai között tud gondolkozni: a buszhálózat átalakítására tett részletes tervek, és egyes, a villamoshálózatot érintő előremutató beavatkozások mellett a metrót bármilyen busznál jobban tehermentesíteni képes elővárosi vasútvonalak sűrítésével egyáltalán nem foglalkoznak. Ennek következtében teljes városrészeket (így fél Pestszentlőrinc és Soroksár) hagynak alternatív eljutási lehetőségek nélkül, kitéve őket a zavarérzékeny metrópótló buszok minden szeszélyének.

pestszentlorinc.pngEzen a javaslaton nincs sok megismerhető újdonság Pestszentlőrinc utasai számára.

A BKK nem látja be, hogy minden egyes utas, aki nem a metrópótló buszra, vagy autójába átülve terheli az Üllői utat, hanem a metrópótlótól független buszokat és villamosokat, az elővárosi vasútvonalakat vagy kerékpárját választja, hatalmas szolgálatot tesz a Főváros zavartalan közlekedéséért.

kozlekedo_tomeg_2017-03_m3_potlas-egyeb_blograa.pngA térkép teljes méretben ide kattintva érhető el

Sok lehetőség a vasútban

Egy elővárosi közlekedésben alkalmazott Flirt motorvonat üzemeltetési költsége nagyjából megegyezik egy csuklós buszéval, miközben egyszerre négy busznyi utast tud dugók és kipufogógáz nélkül, akár kétszer olyan gyorsan a belvárosba szállítani, mint a metrópótló busz.

A álláspontunk szerint hatalmas lehetőséget szalaszt el Budapest azzal, hogy csak az elégségest próbálja megugrani a metrópótlással. Az M3-as metró évek óta húzódó felújításának egyetlen pozitív öröksége lehetne, ha a pótlás keretében bevezetett fejlesztésekkel a MÁV elővárosi vasútvonalai Budapest közlekedésének szerves részévé válnának.

Mivel a Tarlós István főpolgármester által 2014 óta bevezetett új közlekedési intézményrendszerében nem maradt gazdája az olyan “szélsőségesen tömegközlekedés-orientált” feladatoknak, mint Budapest határain belül a városi és vasúti közlekedésnek az összehangolása, magunkra vállaltuk a feladatot, és saját erőből dolgoztunk ki javaslatcsomagot az elővárosi vasútvonalak metrópótlásba történő bevonására. Javaslatcsomagunkban áttekintjük továbbá a BKK által a buszhálózatban javasolt előremutató változásokat, és bemutatjuk, hogyan lehetne azt még jobban felhasználni a metrópótlás kiegészítésére. Szintén fontos kiegészítő szerepet szánunk a kerékpáros közlekedésnek, hiszen itt minimális, legtöbbször csak tájékoztató jellegű beavatkozásokkal lehet a metrópótló buszok tehermentesítésénél jóval túlmutatóbb eredményeket elérni.

kozlekedo_tomeg_2017-03_m3_potlas-attekinto_blogra.pngA térkép teljes méretben ide kattintva érhető el

vasuti_suruseg.png

Még nem késő lépni

Miután a BKV a napokban visszavonta a déli metrószakasz felújítására vonatkozó közbeszerzést, és a munkálatok megkezdése ismét határozatlan ideig csúszik, véleményünk szerint még van idő a hiányosságokat bepótolni, és a lehető legtöbbet kihozni a metrópótlásból. A színvonalas metrópótlás ráadásul pénzkérdés sem lehet, hiszen kiderült, hogy a pótlóbuszok üzemeltetése olcsóbb lesz a városnak, mint a metrót járatni, van tehát miből vasúti járatokat indítani és a kerékpározást fejleszteni. A javaslatcsomagról, amely itt érhető el, egyeztetést kezdeményezünk a BKK-val és a MÁV vonatait megrendelő Nemzeti Fejlesztési Minisztériummal.

img_20170301_100734_blogra.jpgMég csak nem is tömött – hármasmetró-mércével. Ennyi utas csak alternatív útvonalakon szállítható el, az Üllői úti pótlóbuszokkal nem.

Ez a bejegyzés javaslatunk lényegét foglalja össze. A teljes tervezet itt tekinthető meg.

Icons made by Freepik from www.flaticon.com is licensed by CC 3.0 BY
Icons made by Scott de Jonge from www.flaticon.com is licensed by CC 3.0 BY
Icons made by Freepik from www.flaticon.com is licensed by CC 3.0 BY
– Tech Tools for Writers
süti beállítások módosítása