Közlekedő Tömeg

A MÁV-Start vonatainak kocsiösszeállításai (SZVÖR) – 2018/19

Ellenőrizhetőbb lett a vasúttársaság működése

2019. február 16. - Közlekedő Tömeg Egyesület

Egyesületünk kérésére a MÁV-Start nyilvánosan közzétette az idei menetrendi évben közlekedő személyszállító vonatok összeállítási rendjét, az ún. SZVÖR-t, mely mostantól mindenki számára elérhető. Ezen dokumentum nyers adatok formájában azt tartalmazza, hogy az egyes vonatoknak terv szerint hány darab és milyen típusú kocsikkal kell közlekedniük.

Az adatokkal ellenőrizni tudjuk, hogy a MÁV-Start tulajdonában lévő vasúti kocsik közül mennyinek kell egyszerre részt vennie a forgalomban, és hogy az elvárások szerint előfordulhat-e, hogy a kocsik jelentős része tárolóvágányokon áll tartósan használat nélkül, vagy akár működésképtelen állapotban. Csépke András vezérigazgató ugyanis az IC+ kocsiépítési projekt megvalósításához minden jel szerint azon erőforrásokat is felhasználta, melyeket a meglévő kocsik karbantartására kellett volna fordítani. Ennek eredménye, hogy kevés a működőképes jármű, így a közelmúltban több száz Intercity-járatra nem fértek fel az utasok, hiszen nem volt rajtuk elegendő számú kocsi.

De nem csak a távolsági, hanem a budapesti, elővárosi járatokon is gyakran fordul elő zsúfoltság. Ennek oka gyakran az, hogy nap közben romlanak el a járművek, mely a nem megfelelő karbantartásról ad tanúbizonyságot. A SZVÖR birtokában immár azt is ellenőrizni tudjuk, hogy a tervezetthez képest kevesebb kocsival közlekednek-e a járatok.

A 2018/19 évi alapmenetrendre érvényes SZVÖR az alábbi linken tölthető le: 

A több, mint 50 táblázatból néhányat még nem küldött meg a vasúttársaság – amint beérkeznek, azokat is feltöltjük.

Először 2018 márciusában kértük ki az adatokat a MÁV-Starttól, akkor azonban egy jogilag teljesen hibás indoklással megtagadták a SZVÖR nyilvánosságra hozatalát. Indoklásukban arra hivatkoztak, hogy ha kiadnák az adatokat, mi pedig elemzéseket végezhetnénk velük, akkor a „versenytársukat indokolatlan előnyhöz juttatnánk”. Különösen érdekes ez annak fejében, hogy a 2023-ig érvényes közszolgáltatási szerződésük szerint a vasúti személyszállítás joga kizárólag a MÁV-Startot illeti meg, versenytársról tehát az elkövetkező 4 évben nem beszélhetünk. Csak arra tudunk gondolni, hogy Csépke András vezérigazgató is tisztában van az általa okozott károkkal, melynek nyilvánosságra hozatalát minden lehetséges módon szeretné elkerülni.

Idén januárban azonban újra benyújtottuk kérelmünket, melynek immár eleget tett a MÁV-Start, és nyilvánosságra hozták a SZVÖR-t.

Legutóbb a BKK ellen pert nyertünk szintén közlekedéshez kapcsolódó adatok nyilvánosságában: a bíróság akkor úgy döntött, hogy a közösségi közlekedés utasszámának adatai közérdekűnek minősülnek, így azokat kérésünkre kötelesek nyilvánosságra hozni. A mostani alkalom viszont történelmi jelentőségű is: a magyar vasúti közlekedés kezdete óta először lett mindenki számára hozzáférhető az, hogy terv szerint egy adott vonat hány darab, és pontosan milyen típusú kocsikkal közlekedik.

A témához a Facebook-posztunk alatt tudsz hozzászólni.

Közadat-igényléseink: 

https://kimittud.atlatszo.hu/request/a_2018_as_ev_vonatosszeallitasai

https://kimittud.atlatszo.hu/request/a_201819_es_menetrendi_ev_vonato#incoming-17851

süti beállítások módosítása