Közlekedő Tömeg

Vonja vissza Tarlós István a RIGO megszüntetéséről szóló előterjesztést, rombolás helyett mentsék meg a projektet

2018. december 10. - Közlekedő Tömeg Egyesület

December 7-én jelent meg a Fővárosi Közgyűlés honlapján az elektronikus jegyrendszer, a RIGO szerződésének megszüntetéséről szóló előterjesztés. Egyesületünk álláspontja szerint az előterjesztő Bagdy Gábor főpolgármester-helyettes, valamint a BKK vezérigazgatója és igazgatósági elnöke szándékosan elmismásolja, hogy az elektronikus jegyrendszer előkészített projektjével négy éve jóformán semmit nem csináltak. A RIGO jövőjéről hamis és irreális ígéreteket tesznek, mellyel átverik a fővárosi közgyűlés tagjait, a főpolgármestert, az összes budapesti polgármestert, valamint a közvéleményt is egy másik, a valóságban nem létező — országos — jegyrendszerre hivatkozva.

A BKK az előterjesztés szerint elmulasztotta a bankgarancia lehívását, most pedig a teljes szerződés-felmondással fejjel akar a falnak menni. Mindezt úgy, hogy a projekt a Dabóczi Kálmán vezérigazgató által fémjelzett 4 éves (!) időszakban alig haladt előre: szinte csak a központi számítógéprendszert, néhány használaton kívüli kisebb szoftvert, a Deák Ferenc téri metróállomás néhány kapuját és a 2300-ból mindössze 29 jármű szerelését volt képes átvenni a BKK a szállítótól.

kr_20170830_0032.jpg

Fotó: 24.hu

Hiába állítja a tavaly megjelent “online bérlettel” csúfosan leszerepelt, és a projektbe végül belebukott BKK-vezérigazgató megtévesztő módon, hogy a hét ütemből hármat lezártak: valójában minden érdemi feladatot, így a járművek tömeges felszerelését, a metróállomási kapuk telepítését és a fő szoftverek használatba vételét is a projekt végére ütemezték át, így az utasok semmit sem láthatnak az állítólag megvalósult ütemekből. Nincs működő szoftver, utazási kártya helyett mindenki papírbérlettel és -jeggyel közlekedik, az ellenőrök nem használják az átvett 600 jegyellenőrző készüléket, és a néhány buszra, illetve trolira felszerelt leolvasók sem működnek, ahogy a metrókapuk telepítése is áll.

Évek óta látható volt, hogy a projektet felügyelő Dabóczi nem volt képes úrrá lenni a helyzeten, és a szállító hibáit sem tudta kontrollálni. Így most a budapestiekre akarja ráborítani a saját tehetetlenségének és alkalmatlanságának eredményét, amihez a városvezetés is asszisztál. Ez azt eredményezi, hogy reális becsléssel még további legalább 3 évig nem lesz kész az elektronikus jegyrendszer Budapesten, míg jóformán minden jelentős európai városban már régóta működik ilyen rendszer.

A RIGO az egyetlen előrehaladott és technológiailag is alkalmas projekt arra, hogy egy korszerű, valódi előnyöket adó elektronikus jegyrendszer legyen Budapesten a közeljövőben. A budapesti jegyrendszer mérete, időalapú jegyekre épülő működési elve teljesen különbözik a helyközi közlekedésre megálmodott, csak tervezőasztalon létező országos jegyrendszertől, amely távolság alapú jegyekre épít. A két rendszert összemosni mellébeszélés, egyedül akkor lehet őket összekötni, ha mindkettő készen van.

Megtévesztés, hogy az átvett eszközökre külön szerződés keretében egy másik cég is tudna építeni: ezzel érvénytelenné válhatna a garancia, a kiegészítéshez pedig mindenképp szükséges volna az eredeti gyártóval együttműködni. Ne feledjük azt sem, hogy ugyanez a cég 370 jegyautomatát szállított Budapestre korábban, tehát a jövőben mindenképp együtt kell velük működni, illetve ha valóban felmondják a szerződést, akkor az átvett eszközök üzemeltetése is ellehetetlenülhet, így hetek alatt leamortizálódhat még az a kevés elem is, amit átvett a BKK.

A budapestiek elemi érdeke, hogy az évi mintegy 70 milliárd forint fővárosi bevételt kezelő RIGO rendszer minél előbb megvalósuljon, ezért a szerződés aláírása óta eltelt négy év szerencsétlenkedés után nem szabad milliárdos károkat és egy további sokéves késést kockáztatni. A szerződés felmondása és a pereskedés helyett minden utat meg kell vizsgálni, hogy a RIGO a meglévő alapokon mielőbb megvalósuljon.

Egyesületünk szerint az előterjesztés és annak határozati javaslatai szentesítik az elmúlt évek vesszőfutását: azt kérik a képviselőktől, vegyék tudomásul a szerződés felmondását, legyenek a kormányzati szervek is bevonva a továbbiakba, illetve tolják ki a projekt zárását 2020 végéig. Azonban álláspontunk szerint nem merült ki minden lehetőség a RIGO megmentését illetően, így az előterjesztést le kell venni a napirendről. Helyette javasoljuk, hogy azonnal világítsák át a projektet, és mentsék, ami menthető.

A főváros vezetése volt már hasonló helyzetben a szakadék szélére került, felmondott Alstom-szerződéssel, melyet a megfelelő szinten, higgadtan, tárgyalással végül képesek voltak megoldani. Ezzel a lehetőséggel akár két évet is lehetne nyerni, és szinte azonnal folytatódhatna a RIGO projekt megvalósítása. Vajon ebben az esetben tárgyalt-e a főpolgármester a szerződött vállalkozó legfelső vezetőjével és tulajdonosával?

süti beállítások módosítása