Közlekedő Tömeg

Javaslatok a BKK-automaták fejlesztésére

2017. január 13. - Közlekedő Tömeg

2014 tavasza óta Budapesten és vonzáskörzetében több mint 350 BKK-automatát telepítettek, melyekre nagy szükség volt. Napjainkban a vásárlások többsége ezeken a gépeken keresztül történik - részben azért, mert az automaták sokkal több helyszínen, 0-24 óráig elérhetőek, valamint kártyával is lehet fizetni és a termékkínálat is széles. Az automatákkal kapcsolatban a gépeket használó ügyfelek, a BKK és az üzemeltető is komoly tapasztalatot gyűjtött az elmúlt csaknem három évben. Úgy véljük, hogy bár már egy év működés után is célszerű lett volna, most is aktuális az automatákkal kapcsolatos olyan problémák számba vétele, melyek az ügyfelek bizalmának elvesztéséhez hozzájárulhatnak. Ezeket javítással, továbbfejlesztéssel álláspontunk szerint mihamarabb orvosolni kellene. A felvetett hibákra, hiányosságokra az alábbiakban megoldási javaslatokat is adunk.

20140903bkk-mav-jegy-automata6.jpg

Kép: origo.hu

A visszajáró készpénz gyakori eltulajdonítása

A kezdetekkor fény derült az egyik legnagyobb problémára: a visszajáró készpénz könnyű ellophatóságára. A papírpénz-kiadó nyílást rendszeresen tömték el papírzsebkendővel, vagy egyéb eszközökkel, így a vásárló nem jutott hozzá a visszajáró bankjegyekhez, amik ezáltal az eltömítést végző személy zsebébe jutottak. Ezt a hibát azóta korrigálták, a papírpénz eltulajdonítása nehezebbé vált.

Az érmekiadó nyílás eltömítése azonban most is bevett gyakorlat a csalók körében, erre - úgy tűnik - egész “szervezetek” épültek ki az elmúlt években. Jó példa erre a Dózsa György úti, vagy az Árpád hídi aluljáró, ahol azt tapasztaltuk, hogy rendszeresen károsítják meg a vásárlókat, általában ugyanazon személyek.

A nyílás a jegykiadó tálca jobb oldalán helyezkedik el, és egy kisebb fémlap takarja. Kezdetben e mögé helyeztek be a csalók műanyagdarabot (ld. kép), azóta viszont jellemzőbb, hogy a fémlapot egyszerűen kiszedik, és a nyílásig vezető csövet tömítik el, pl. szivaccsal.
d46d47bc44200f868aadb533b3fc5640eecab5cc_2.jpg

A nyílást eltömítő műanyag lapocska (Kép: faktor.hu)

 

Ezzel a módszerrel azonban többszörösen is kárt okoznak. Egyrészt megkárosítják a vásárlót, másrészt 5-6 érme felgyülemlése után az automata biztonsági okokból üzemen kívül helyezi magát, és ekkor már bankkártyával sem lehet használni.

Ősszel hosszabb időre biztonsági őröket vezényeltek 110 darab automata mellé, és bár a BKK tájékoztatása alapján a helyszíneken a lopások száma csökkent, egyértelmű hogy ez nem egy hosszútávú megoldás.

Utóbbi problémára a megoldás egy szoftveres módosítás lenne, mely lehetővé tenné, hogy eltömítés után az automatát bankkártyával továbbra is használni lehessen, ez azonban nem küszöböli ki az eltöméseket.

A problémát leginkább egy felépítésbeli változtatás oldhatná meg. Ha például a visszajáró pénz nem oldalról, hanem felülről jutna a kiadónyílásba, nehezebb lenne eltömíteni azt. Kiemelendő, hogy ez a probléma sem parkolóautomatáknál, sem a Volánbusz, sem pedig a MÁV automatáinál nem jelentkezik. Szintén megoldás lenne, ha a gép a nyílás végén azonnal érzékelni tudná az eltömést - jelenleg csak 5-6 érme felgyülemlése után érzékeli a hibát.

A BKK válaszában azt írta, hogy az elmúlt időszakban számos esetben történt tettenérés, illetve rendőrségi feljelentés. Az új biztonsági kameráknak köszönhetően az elkövetők könnyen beazonosíthatók. Minden egyes rongálásos eset feljelentést von maga után, az elkövetők komoly eljárásra számíthatnak, mivel a kárérték bőven meghaladja az 50.000 Ft-os értékhatárt.”

Találtunk egy esetet, ahol sikeresen elkaptak egy ilyen csalót a Batthyány téren.

Olvasóinknak azt tudjuk tanácsolni, hogy eltömítés esetén lehetőleg azonnal hívják fel a BKK ügyfélszolgálatát és jelentsék be az esetet. A BKK az ügy kivizsgálása után a visszajárót jóváírja. Általánosságban emellett azt javasoljuk, hogy ha egy gép körül gyanús viselkedést tapasztalnak, akkor is tegyenek bejelentést (a pontos időpont és helyszín megadásával). A legbiztosabb a bankkártyás fizetés választása, mivel abban az esetben nem áll fenn a visszajáró eltulajdonításának veszélye. Fontos megjegyezni, hogy a kártya behelyezése és eltávolítása is a felhasználó által, manuálisan történik. A gép ennek következtében nem tudja “benyelni” a kártyát.

A felhasználói felület módosítási javaslatai

Az automaták kezelőfelületén is szükség lenne változtatásokra. Ez kisebb szoftveres beavatkozásokat jelent, mellyel a menürendszer még inkább felhasználóbarát lenne.

Fizetési módok

Az automata használója általában csak a vásárlási folyamat végén kap értesítést az elérhető fizetési módokról. Ez azt jelenti, hogy egy havi bérlet vásárlása esetén ki kell választani a terméket, az igazolvány típusát, annak azonosítóját, majd az érvényességet, és csak mindezen adatok megadása után lehet szembesülni az elérhető fizetési módokkal. Rendkívül kellemetlen, ha a vásárló előre tudja, hogy készpénzzel szeretne, vagy tud csak fizetni, de kizárólag a termékválasztási procedúra végén értesül arról, hogy erre nincs módja. Erről az esetről a Járókelő oldalán tavaly februárban bejelentés is született, melyre a BKK azt válaszolta, hogy már aktívan dolgoznak a szoftver korrekcióján. Ugyan azóta majdnem egy év eltelt, de ez a funkció még mindig nem került beépítésre, pedig sok vásárló életét könnyebbítené, ha már a vásárlási folyamat kezdetén látná, milyen fizetési módokat használhat.
15456-580434a6cc9ef_1.jpg

Már biztos sokan találkoztak ezzel a jelenséggel (Kép: jarokelo.hu)

 

Amennyiben a vásárlási folyamat elején jelenne meg tájékoztatás az aktív fizetési módokról, a probléma megoldottá válna. Emellett azt javasoljuk, módosítsák az automata működését úgy, hogy a fizetési módválasztó menüpontra már ne is legyen szükség, azaz automatikusan ismerje fel az automata, hogy a fizetést készpénz vagy bankkártya behelyezésével kezdte meg a használó.

img_20170112_072325_502.jpg

Semelyik automatánál sem lehet készpénzzel fizetni. (Árpád híd metróállomás)

 

Idegen nyelvű információ pótlása

A magyarul nem beszélő vásárlók is gyakran használják az automatákat, őket segíti az, hogy az automata menürendszere 9 nyelven elérhető - ez alól egyedüli kivétel az “Információ” menüpont. Tehát jelenleg a külföldi vásárlók értik a jegy nevét, de a budapesti jegyrendszer működéséről már csak magyarul tájékozódhatnak. A Járókelő oldalán júliusban született ezzel kapcsolatban bejelentés, melyre a hivatalos válasz azt a tájékoztatást adta, hogy “az információs menü tartalmának aktualizálása, valamint angol nyelvre fordítása folyamatban van, terveink szerint tehát hamarosan megfrissíthetjük automatáinkban ezt a menüpontot”. Eredmény - a szoftverfrissítéshez hasonlóan - ebben az ügyben sincs.

Gyűjtőjegyek fedlapjának elhagyása

A régi formában összetűzött gyűjtőjegyet (“tömbjegyet”) az automata (és a pénztárak is) 10+1 különálló szelvény formájában adja. A +1 lap a gyűjtőjegy fedőlapja, melynek gyakorlati funkciója látszólag nincsen. Kis betűkkel rá van írva ugyan, hogy utazásra nem jogosít, sokan - főleg turisták - ezt azonban nem veszik észre, és ez a hiba bírságoláshoz vezet. Megoldás lenne erre a fedlap teljes elhagyása (ezzel hőpapírt is spórolna a gép), amennyiben adójogi vagy egyéb ok nem akadályozza. Jogszabályi vagy egyéb adminisztratív kötöttség esetén javasoljuk - ha van ilyen - a megfelelő hatósággal való tárgyalás kezdeményezését a fedlap elhagyásáról. Ha a fedlap elhagyása nem lehetséges, kezdeményezzük, hogy azt a többi jegytől egyértelműbben különböztessék meg, nagyobb, jobban észrevehető szöveggel, és piktogrammal.

20170113_114508-01.jpgA Volánbusz automatájának nyugtája nem jogosít utazásra, és ezt jól láthatóan jelezték is.

 

Hévjegyek darabszámának növelése

Ugyancsak a Járókelő oldalán született bejelentés egy kisebb kellemetlenségről, hogy a hévjegyek darabszámát nem lehet módosítani. Amennyiben az ember több jegyet szeretne vásárolni, a menürendszerből újra ki kell keresnie az adott jegyet, mely nagy időveszteséget jelent. A megoldás egyértelműen a “darabszám növelése” gomb aktiválása lenne. A BKK szeptemberben adott válasza szerint már dolgoznak azon, hogy ez a funkció elérhető legyen, de ebben sem történt még változás.

3083-58040f2a1d19a_1.jpg

Inaktív darabszámváltoztató gombok. (Kép: jarokelo.hu)

 

További fejlesztési lehetőségek

Általánosságban igaz a kezelőfelületre, hogy a vásárlás menetén sokat lehetne gyorsítani, például a korábban írt fizetési mód kiválasztása menü eltüntetésével. Ehhez hasonlóan az áfás számla igényléshez sem szükséges egy külön képernyőt fenntartani. Aki áfás számlát szeretne igényelni, az egy korábbi/későbbi képernyőn egy külön gombbal vagy jelölőnégyzettel is kifejezhetné ezen szándékát.

Érdemes lenne gondolkodni gyorsgombok elhelyezésén a kezdőképernyőn (pl. vonaljegy, 1 darab), hogy a vásárlás a legnépszerűbb termékek esetében a jelenleginél is egyszerűbb legyen, a képernyőérintések számának minimalizálásával. Az egyes hév vonalak menti automaták kezdőképernyőjén például mindig az adott hév vonalra érvényes jegyeket kellene megjeleníteni, hogy ne kelljen a menüben hosszasan keresgélni azokat. Erre általános megoldás lehetne a gépenkénti egyedi menü helyett egy olyan intelligencia alkalmazása, ami - legalábbis ezeken a gépeken - a leggyakrabban vásárolt termékeket helyezné az első termékválasztó képernyőre.

Úgy véljük, hogy ugyancsak szoftveres úton megoldható lenne, hogy a diákigazolvány számát ne kelljen a billentyűzeten begépelni, hanem a már beépített vonalkódolvasóval az igazolványon lévő vonalkódot egyszerűen be lehessen olvasni.

Informatikailag kivitelezhető lenne az is, hogy a vásárló egy internetes felületen, vagy a FUTÁR mobil alkalmazásban előre összeállíthassa a megvásárolni kívánt jegyeit, bérleteit. Erről a rendszer egy QR kódot generálna, majd később az automatánál ezt beolvasva csak fizetni kellene.

Összefoglalás

Egy ilyen nagy rendszer üzemeltetésénél fontos, hogy a beérkező tapasztalatok, visszajelzések alapján a fejlesztések folyamatosak legyenek, ez azonban úgy látszik, az elejétől fogva csak minimálisan történt meg. A fenti bejelentések alapján azt a következtetést lehet levonni, hogy a szoftveres (és konstrukciós) változtatások - már ha egyáltalán megrendelték a módosításokat - rendkívül lassan haladnak, miközben az utasoknak ezek mindennapos problémákat jelentenek. Tisztában vagyunk azzal, hogy a kiadónyílás mechanikai módosítása 350 gépnél milliós nagyságrendű tétel, de nyilvánvaló, hogy a felhasználók bizalmában és a bevételben is hamar megtérül az éves szinten több mint 30 milliárd Ft-ot hozó automaták magas szintű működésének biztosítása.

Reméljük, hogy az automatákkal kapcsolatos gondok javítása a közeljövőben megtörténik, és így a használatuk kényelmesebb, egyszerűbb és gyorsabb lesz. Az automaták működését, javaslataink utóéletét folyamatosan figyelemmel fogjuk kísérni a továbbiakban is.

Ötleteinkkel kapcsolatban minden észrevételt örömmel fogadunk az info@kozlekedotomeg.hu email címen!

Fónai Kende

Javaslatainkat a BKK-nak is elküldtük, válaszukat itt olvashatjátok:

A KT kérdéseire a BKK az alábbi válaszokat adja.

 

  • A visszajáró készpénz eltulajdonítása: nagyon gyakori jelenség az érmekiadó-nyílás eltömítése, mellyel a vásárlót megkárosítják. A részmegoldás egy szoftveres módosítás lenne, mely lehetővé tenné, hogy eltömítés után az automatát bankkártyával továbbra is használni lehessen, ez azonban nem küszöböli ki a visszaéléseket. A jelenség megszűnését egy felépítésbeli változtatás oldhatná meg. Ha például a visszajáró pénz nem oldalról, hanem felülről jutna a kiadónyílásba, nehezebb lenne eltömíteni azt. Szintén megoldás lenne, ha a gép a nyílás végén azonnal érzékelni tudná a rongálást - jelenleg csak 5-6 érme felgyülemlése után érzékeli a hibát.

 

A BKK Zrt. már az első eltömítések észlelésekor megkezdte a közös gondolkodást az üzemeltetővel és a gyártóval annak érdekében, hogy ellehetetlenüljön az eltömítők pénzhez jutása. Jelenleg új érmeszenzor tesztelése zajlik, így a tesztelt automatáknál a tömítés érzékelését követően azonnal letiltja a készpénz-fizetési funkciót (a bankkártyás fizetési lehetőség ettől függetlenül működik), amely egyaránt megakadályozza azt, hogy ügyfeleink károsuljanak és a tömítést végzők pénzhez jussanak. A megoldás kiterjesztése a teljes hálózatra 2017 első negyedévében várható.

 

  • Fizetési módok: Az automata használója általában csak a vásárlási folyamat végén kap értesítést az elérhető fizetési módokról. Amennyiben a vásárlási folyamat elején jelenne meg tájékoztatás az aktív fizetési módokról, a probléma megoldottá válna.

 

A BKK egy olyan új szoftververziót specifikált, amelynél az automata használója már a vásárlási tranzakció kezdetén információt kap az éppen elérhető fizetési módokról, így még időben döntést tud hozni arról, hogy folytatni kívánja-e a tranzakciót. Az új szoftververzió belső tesztelése tart éppen, várhatóan 2017 első negyedévében lesz elérhető a teljes hálózaton.

 

  • Idegen nyelvű információ pótlása: A magyarul nem beszélő vásárlók is gyakran használják az automatákat, őket segíti az, hogy az automata menürendszere 9 nyelven elérhető - ez alól egyedüli kivétel az “Információ” menüpont. Szükséges lenne a menürendszer mihamarabbi lefordítása, hogy a külföldi ügyfelek is teljes körűen használhassák a gépeket.

 

Ezt a hiányosságot is pótolja a BKK a közeljövőben. Várhatóan a 2017 első negyedévében megvalósuló szoftverfrissítés keretében frissül ez a menüpont is, így az információk angol nyelven is elérhetők lesznek.

 

  • Gyűjtőjegyek fedlapjának elhagyása: Sok problémát okoz a gyűjtőjegyek funkció nélküli fedlapja. Kis betűkkel rá van írva ugyan, hogy utazásra nem jogosít, sokan - főleg turisták - ezt azonban nem veszik észre, és ez a hiba bírságoláshoz vezet. Megoldás lenne erre a fedlap teljes elhagyása (ezzel hőpapírt is spórolna a gép), amennyiben ez nem lehetséges, a többi jegytől egyértelműbben különböztessék meg, nagyobb, jobban észrevehető szöveggel, és piktogrammal.

    A 10-es gyűjtőjegy fedlapjának elhagyása részben már megvalósult: a személyes értékesítésben használt pénztári rendszerben már nem nyomtatnak fedlapot 10-es gyűjtőjegy vásárlás esetén. A jegy- és bérletkiadó automaták kapcsán is megtette már a BKK a szükséges lépéseket, és jelezte fejlesztési igényét az üzemeltető partner felé, melynek specifikációja, megvalósítása folyamatban van.

 

  • Hévjegyek darabszámának növelése: Amennyiben az utas több ugyanolyan hévjegyet szeretne vásárolni, a menürendszerből újra ki kell keresnie az adott jegyet, mely megnöveli a vásárlás idejét. A megoldás egyértelműen a “darabszám növelése” gomb aktiválása lenne.

 

A BKK is azonosította ezt az igényt más egyéb fejlesztési lehetőségek mellett. Az igényspecifikációk már eljutottak a fejlesztést végző alvállalkozók részére. Ez a funkció várhatóan egy későbbi szoftververzió frissítés keretében lesz bevezetve.

További fejlesztési javaslataink:

 

  • Vásárlás gyorsítása: a vásárlási lépésekhez tartozó képernyőszám csökkentése. Az áfás számla igényléshez nem kell egy külön képernyőt fenntartani, erre a szándékot egy jelölőnégyzet használatával lehetne kifejezni, illetve a fizetési mód kiválasztása is fölösleges, mert a gép el tudja dönteni, hogy melyik fizetési móddal kezdte meg a fizetést a vásárló.

 

Köszönjük a javaslatokat, megvizsgáljuk a fejlesztés lehetőségét.

 

  • “Intelligens” automaták: Az egyes hév vonalak menti automaták kezdőképernyőjén például mindig az adott hév vonalra érvényes jegyeket kellene megjeleníteni, hogy ne kelljen a menüben hosszasan keresgélni azokat. Erre általános megoldás lehetne egy olyan intelligencia alkalmazása, ami - legalábbis ezeken a gépeken - a leggyakrabban vásárolt termékeket helyezné az első termékválasztó képernyőre.

 

Az intelligens menü kialakítására jelenleg nincsenek felkészítve az automaták, az vélhetően egy erőforrás-igényű fejlesztés lenne. A központilag paraméterezett helyi menü kialakítására lehetőséget ad a rendszer, de az eddigi ügyfélvisszajelzések nem indokolják ennek a paraméterezésnek a bevezetését.  

 

  • Vonalkódolvasó használata: szoftveres úton megoldható lenne, hogy a diákigazolvány számát ne kelljen a billentyűzeten begépelni, hanem a már beépített vonalkódolvasóval az igazolványon lévő vonalkódot egyszerűen be lehessen olvasni.

 

Köszönjük a javaslatot, megvizsgáljuk a fejlesztés lehetőségét.

 

  • Bevásárlólista: a vásárló egy internetes felületen, vagy a FUTÁR mobil alkalmazásban előre összeállíthatná a megvásárolni kívánt jegyeit, bérleteit. Erről a rendszer egy QR kódot generálna, majd később az automatánál ezt beolvasva csak fizetni kellene.

 

Köszönjük a javaslatot, megvizsgáljuk a fejlesztés lehetőségét.

 

Szeretnénk érdeklődni, hogy jelenleg hogy halad a fent említett problémák kijavítása, illetve hogy tervezik-e a BKK automaták további fejlesztését? A Közlekedő Tömeg felajánlja további segítségét az automatákat és az elektronikus jegyrendszert érintő javaslattételi, illetve tesztelési kérdésekben.

Természetesen a BKK folyamatosan dolgozik az automaták fejlesztésén annak érdekében, hogy az utazóközönség minél kényelmesebben és biztonságosabban használhassa azokat.

A következő feladat a jegy- és bérletautomata-hálózatnak az elektronikus jegyrendszerbe történő integrációja, ami jelentősen módosítja a készülékek funkcionalitását és üzemeltetési körülményeit.

süti beállítások módosítása