100 Intercity-vonatra nem fértek fel az utasok az ünnepek kezdete óta

A Közlekedő Tömeg Egyesület a MÁV-Start vezérigazgatójának azonnali lemondását követeli

2018. december 29. - Közlekedő Tömeg Egyesület

A MÁV-Start most sem készült fel az ünnepi forgalomra: december 21-e óta 100 Intercity-vonatra fogytak el a helyjegyek. A Győr, Nyíregyháza, Miskolc, Szeged, Pécs, Zalaegerszeg, Kelebia, Lőkösháza és Biharkeresztes felé közlekedő járatok is megteltek. Bár a vasúttársaság előzetesen azt ígérte, hogy növelik a vonatok kapacitását, valójában számos járatra feleannyi kocsit sem kapcsoltak, mint amennyi szükséges lett volna. Több tucat vonatról hiányoztak az első osztályú kocsik is.

megtelt_ic_vonatinfo.jpg

A Közlekedő Tömeg Egyesület eddig három alkalommal hívta fel a MÁV-Start figyelmét a megtelt Intercity-k súlyos problémájára:

Minden alkalommal hangsúlyoztuk, hogy megoldást csak a forgalomból kivont kocsik üzembe helyezése, új járművek vásárlása, illetve a csúcsidőszakon kívüli vonatok jegyárainak további csökkentése adhat.

A probléma gyökere Csépke András vezérigazgató személyes projektje, az IC+ kocsik építése. 2016-ra 50 ilyen vasúti kocsinak kellett volna elkészülnie, ebből azonban ma mindössze 3 darab szállít utasokat. A projekt nem halad, és mivel „a MÁV-Start valamennyi erőforrása ezen dolgozik”, nem marad elég kapacitás a meglévő járművek karbantartására, így egyre kevesebb az üzemképes kocsi. Emiatt fordul elő egyre gyakrabban, hogy nincs elég férőhely a vonatokon, és nem férnek fel rájuk az utasok.

Miután felhívtuk erre a figyelmet, a MÁV-Start első embere perrel kezdte fenyegetni egyesületünket – érdemi reakciót nem kaptunk. Csépke Andrást ezért meghívtuk egy televíziós vitára, melyet az utolsó pillanatban lemondott.

Vezérigazgató úr továbbra is tagadja a problémák létezését. Valójában azonban a Csépke András vezette MÁV-Startnál néhány hónapon belül negyedjére fordul elő, hogy több tucat vonatra nem férnek fel az utasok – az elmúlt napokban összesen 100 ilyen járat volt. A Közlekedő Tömeg Egyesület ezért a MÁV-Start vezérigazgatójának azonnali lemondását követeli.

Mi szükséges a probléma megoldásához?

  1. Az IC+ projektet azonnal le kell állítani, és meg kell kezdeni a több mint 40 forgalomból kivont, légkondicionált kocsi üzembe helyezését.
  2. Sürgősen be kell vonni további cégeket a forgalomból kivont járművek karbantartására és vizsgáztatására, illetve a meglévő kocsik felújítására, ugyanis ehhez a mostani kapacitás elégtelen. Ha a MÁV-Start a jelenlegi tempóban halad a kocsik felújításával, akkor 2030-ra sem fog végezni velük.
  3. Új gyártású, illetve használt kocsikat kell vásárolni, ugyanis az átlagéletkor szinten tartásához évente kb. 75 darab új kocsit kellene beszerezni. A MÁV-Start legutóbb 2015-ben vásárolt kocsikat, használtan, ez pedig arra sem volt elegendő, hogy megállítsa a járműpark öregedését.
  4. Míg nem áll forgalomba elegendő mennyiségű 160 km/órára alkalmas kocsi, addig a soproni és szombathelyi vonatok kapacitását 140 km/órás sebességre alkalmas kocsikkal kell bővíteni. Ezzel az intézkedéssel mindenki felférne a vonatokra, és a menetidő sem növekedne.
  5. A csúcsidő utasforgalmának csökkentése érdekében 20%-nál is magasabb, dinamikusan változó kedvezményeket kell nyújtani azon vonatokon, melyeken bőséggel akad szabad hely. Erre a MÁV-Start tavaly bevezetett új jegyértékesítési rendszere, a JÉ maradéktalanul alkalmas. Az olcsóbb jegyárak nemcsak a zsúfoltságot csökkentenék, hanem rengeteg autóval utazót is ösztönöznének a vasút használatára.

Az alábbi vonatokra nem fértek fel az utasok

 

• December 21-én, pénteken:

Budapest-Keleti – Győr:
14:40 Transsylvania EC
17:10 Soproni Közgáz IC

Győr - Budapest-Keleti:
14:56 railjet xpress
15:56 Lehár EC
16:56 railjet xpress
17:56 Hortobágy EC
18:56 railjet xpress
19:56 railjet xpress

Budapest-Keleti – Miskolc-Tiszai:
14:25 Abaúj IC
15:25 Tulipán IC

Budapest-Nyugati – Nyíregyháza:
14:23 Vércse IC
15:23 Bereg-Kraszna IC

• December 22-én, szombaton:

Budapest-Keleti – Győr:
5:40 Dacia nk. gyors
7:40 railjet xpress
8:40 Hortobágy EC
9:10 Ikva IC
9:40 railjet xpress
10:10 Savaria IC
11:10 Lővér IC
11:40 railjet xpress
12:10 Szent Márton IC
13:10 Scarbantia IC
13:40 railjet xpress
14:10 Alpokalja IC
14:40 Transsylvania EC
15:10 Kékfrankos IC
16:10 Répce IC
17:10 Soproni Közgáz IC
18:10 Rába nk. IC

Győr – Budapest-Keleti:
7:56 Kálmán Imre EN
9:56 Avala EC
11:56 Transsylvania EC
12:56 railjet xpress
14:56 railjet xpress
15:56 Lehár EC
16:56 railjet xpress
17:56 Hortobágy EC
19:56 railjet xpress
20:56 Dacia nk. gyors

Budapest-Keleti – Miskolc-Tiszai:
8:25 Szinva IC
9:25 Jázmin IC
10:25 Borsod IC
11:25 Kamilla IC
12:25 Lillafüred IC
13:25 Rózsa IC
18:25 Hernád nk. IC

Budapest-Keleti – Kelebia:
7:57 Ivo Andrić nk. gyors

Budapest-Keleti – Biharkeresztes:
13:40 Transsylvania EC

Budapest-Keleti – Lőkösháza:
17:10 Alföld IC

Budapest-Nyugati – Nyíregyháza:
6:23 Holló IC
7:23 Latorca nk. IC
10:23 Rigó IC
11:23 Nyírség IC
12:23 Kócsag IC
13:23 Ung IC
14:23 Vércse IC
16:23 Délibáb IC

Budapest-Nyugati – Szeged:
13:53 Tömörkény IC

Budapest-Déli – Pécs:
16:50 Tubes IC

Budapest-Déli – Zalaegerszeg:
17:30 Göcsej IC

• December 23-án, vasárnap:

Budapest-Keleti – Győr:
8:40 Hortobágy EC
9:10 Ikva IC
9:40 railjet xpress
11:10 Lővér IC
11:40 railjet xpress
13:10 Scarbantia IC

Győr – Budapest-Keleti:
9:21 Soproni Közgáz IC
9:56 Avala EC

Budapest-Keleti – Miskolc-Tiszai:
8:25 Szinva IC
9:25 Jázmin IC

Budapest-Keleti – Lőkösháza:
11:10 Békés IC

Budapest-Nyugati – Nyíregyháza:
11:23 Nyírség IC
12:23 Kócsag IC

Budapest-Nyugati – Szeged:
12:53 Móra IC

Kelenföld-Pécs:
9:35 Dráva IC

• December 25-én, kedden:

Budapest-Keleti – Győr:
9:10 Ikva IC
11:10 Lővér IC

Budapest-Nyugati – Nyíregyháza:
7:23 Latorca nk. IC
8:23 Páva IC
9:23 Szabolcs IC
10:23 Rigó IC
11:23 Nyírség IC
12:23 Kócsag IC

• December 26-án, szerdán:

Budapest-Keleti – Győr:
14:40 Transsylvania EC

Győr – Budapest-Keleti:
14:21 Répce IC
14:56 railjet xpress
15:21 Lővér IC
19:56 railjet xpress

Nyíregyháza – Budapest-Nyugati:
16:31 Rózsa IC

• December 27-én, csütörtökön:

Budapest-Keleti – Győr:
8:40 Hortobágy EC

Győr – Budapest-Keleti:
9:56 Avala EC
10:21 Rába nk. IC

Miskolc-Tiszai – Budapest-Keleti:
7:29 Hernád nk. IC

Nyíregyháza – Budapest-Nyugati:
8:31 Délibáb IC

• December 28-án, pénteken:

Budapest-Keleti – Győr:
11:40 railjet xpress
13:40 railjet xpress

Győr – Budapest-Keleti:
9:56 Avala EC
11:21 Sopron Bank IC
12:56 railjet xpress
14:56 railjet xpress
16:56 railjet xpress
17:56 Hortobágy EC
18:56 railjet xpress
19:56 railjet xpress

Hozzászólásod szívesen fogadjuk a Facebook-posztunk alatt.