Sürgősen meg kell kezdeni a hévek teljes felújítását és fejlesztését

A csepeli hév szerelvényeinek harmada használhatatlanná vált

2018. május 24. - Közlekedő Tömeg Egyesület

A csepeli hév szerelvényeinek harmada használhatatlanná vált, 35%-kal nagyobb a zsúfoltság a ritkább közlekedés miatt.

Ez már a sokadik intő jel: sürgősen meg kell kezdeni a hévek teljes felújítását és fejlesztését.

Mától csúcsidőben jelentősen ritkábban közlekedik az egyébként is zsúfolt csepeli hév, mert a járművek sorozatos meghibásodása miatt harmadával kevesebb hadra fogható szerelvény áll rendelkezésre. A vonal járművei közül az idősebbek 52-53 évesek, de a fiatalabb, NDK-ban gyártott kocsik is elérték a 40 éves kort. Ilyen korú vasúti járművek komolyabb korszerűsítés nélkül nem tarthatók örökké üzemben, a szerelvények meghibásodása pedig egy újabb intő jel, hogy a hévek fejlesztése már nem várhat tovább.

d_mtz20130617011-1024x576.jpg

Sorozatosan meghibásodó, 50 éves szerelvények, ritkább közlekedés és zsúfoltság a csepeli hév vonalán. – Fotó: 24

Tovább

Javaslat Csepel délkeleti térségének közlekedésfejlesztésére

Borbély Lénárd, Csepel polgármestere április 30-án bejelentette, hogy a 148-as busz Duna-parti végállomása május végén felszámolásra kerül, a helyén pedig sok férőhelyes autóparkoló épül. A buszforduló környéke ma is frekventált kirándulóhely, és bár az önkormányzat az oda autóval érkezőket igyekszik segíteni, az intézkedés számos hátrányos következménnyel jár. Egyesületünk ezért alternatív javaslattal élt az önkormányzat felé mind a végállomás hasznosítára, mind pedig a térség közösségi közlekedésére vonatkozóan, melyet most röviden bemutatunk.

Javaslatunk teljes részletességében itt érhető el.

31732352_1754488724645949_5608471739404124160_o.jpg

Csepel, Soroksári rév végállomás

Tovább

Ismét rosszul lett egy utas a reptéri expresszbuszon a zsúfoltság miatt

A 100E járat hónapok óta sűrítésre szorul

Ismét rosszul lett egy utas a reptéri expresszbuszon a zsúfoltság miatt, a sajnálatos eset ma reggel történt. Száznál is többen voltak a járaton, sokan csomagokkal, tovább fokozva a zsúfoltságot. Mire a busz 35 perc után megérkezett a reptérre, az elviselhetetlen körülmények miatt egy utas rosszul lett, mentőt azonban nem kért, mert sietnie kellett a repülőgépéhez.

Ezúton is jobbulást kívánunk az érintett ügyfélnek!

Közlekedő Tömeg fényképe.

A fénykép egy másik, szintén a 100E vonalon közlekedő buszon készült.

Tovább

Hónapokig 30 perces dugókban állhatnak az alternatív metrópótló járatok utasai

Ismét leszerepelt az integrált közlekedésszervezést szétverő várospolitika

Április 21-étől közműépítési munkálatok miatt több hónapra lezárásra került egy-egy sáv a Dózsa György úton mindkét irányban, emiatt az egyébként is rendszeres torlódások tovább súlyosbodtak. Az első munkanapra többek között ezek jutottak: az elvileg óránként 3000 férőhelyet biztosító alternatív metrópótló járatok 20-30 perces dugókat állnak végig, a 20E járatot pedig soron kívül el is terelték a dugós útvonalról, így viszont nincs kapcsolata az M1-es metróval.

Közlekedő Tömeg fényképe.

A Vágány utcában kialakult torlódás miatt a buszok 20-30 perc késést szednek fel a néhány perces szakaszon

Tovább

Elavult szemlélet alapján épülhet át a Blaha Lujza tér

miközben a túlzott autóforgalom kiemelt védelmet élvez, a közösségi közlekedési fejlesztések kivétel nélkül törlésre kerültek

Elavult szemlélet alapján épülhet át a Blaha Lujza tér: miközben a túlzott autóforgalom kiemelt védelmet élvez, a közösségi közlekedési fejlesztések kivétel nélkül törlésre kerültek.

A főpolgármester tegnap bejelentette, hogy 2019 folyamán sor kerülhet a Blaha Lujza tér rekonstrukciójára, melynek keretében felújítják a gyalogos-aluljárót, megszüntetik az áruházak előtti parkolókat, új burkolatot és több zöldfelületet kap a tér, és minden irányban, még a Rákóczi úton keresztben is akadálymentesen lehet majd közlekedni. A tér jelenlegi állapota nyílt sebként rondítja a városképet, így mindenképpen előremutató, hogy a városvezetés az utóbbi időben napirendre vette a projektet. Ellenben a felsorolt beavatkozások mindössze alapszintű elvárásoknak felelnek meg (az aluljárót és a burkolatokat egyébként is fel kellene újítani ennyi idő után), érdemi fejlesztésre ezúttal sem számíthatunk.

image_aspx_1.jpeg

Ez a látványterv nem a mostani felújítás terve, hanem egy 2014-es BKK tervezet

Tovább

Szófia - megmentésre várva

A Közlekedő Tömeg tapasztalatai a bolgár fővárosból

Rendhagyó írás következik oldalunkon: ezúttal ugyanis nem Budapest, és még csak nem is Magyarország közlekedésével foglalkozunk – ehelyett egészen a Balkánig tekintünk ki, és a bolgár fővárost, Szófiát vesszük górcső alá. Egyesületünk hat tagja még január végén három napot töltött a város megismerésével, ezen túl a Spasi Sofia nevű civilszervezettel való személyes kapcsolatfelvétel és tapasztalatcsere is célunk volt. Ők Bulgária egyik legnagyobb hatást elérő szervezeteként immár 3 éve küzdenek a szófiai tömegközlekedés fejlesztéséért és a város élhetőbbé tételéért. Van is feladatuk bőven: Szófiában rengeteget kell még dolgozni azért, hogy felzárkózzanak a többi EU-s nagyvároshoz.

1_sikatorvillamos.jpg

Ugyanis Szófia helyzete egyáltalán nem olyan reménytelen, mint ahogyan azt sokan képzelik: a látnivalók, a történelmi belváros épületállománya, és leginkább a fekvése tekintetében sok, nála népszerűbb várossal is felveheti a versenyt. Sajnos azonban a bolgár főváros szépsége leginkább csak megfelelően elkészített fotókon jön át igazán; ott helyben a leromlott állapotú infrastruktúra; az autók által dominált, jelentősen elhanyagolt közterületek; és a nagyfokú szervezetlenség az, ami leginkább feltűnő. Most néhány átfogó szemponton keresztül bemutatjuk, hogy Szófiában mit eredményez a tudatos várostervezés és kompetens közlekedésszervezés teljes hiánya, és hogy mire lenne szükség ahhoz, hogy egy pezsgő európai nagyvárossá nője ki magát.

Tovább

Fejlesztés közben teszik tönkre a pécsi vasútvonalat

A paradox kijelentés sajnos valóság. Hiába költenek el nagyon sok pénzt a 40a (Kelenföld–Pusztaszabolcs) vasútvonal fejlesztésére, a munkáknak igazán számottevő hatása nem lesz, a kivitelező által kierőszakolt több mint egy éves vágányzár pedig katasztrofális hatással lesz az érintett használókra, valamint a vasútvonal forgalmára is olyan sokként hathat, amelyet kérdés, hogy ki tud-e valaha heverni.

o_sszefoglalo.png

Pirossal a lezárt, felújításra kerülő szakasz, zölddel az újonnan épülő elkerülő Ercsinél, kékkel pedig 40a-30a vonalak közti tervezett összekötés látható.

Tovább

Közvetlenül a reptérre, 10 percenként

Javaslatunk a 100E járat fejlesztésére

A Közlekedő Tömeg Egyesület elkészítette javaslatát a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret kiszolgáló autóbuszjáratok átszervezésére: tervezetünk alapján mindennap 10 percenként indulnának közvetlen járatok a Deák Ferenc tér és a repülőtér között, igazodva a 100E járat növekvő népszerűségéhez és a repülőtér emelkedő utasforgalmához.

Száznál is többen küldtétek el javaslatunkat a BKK-nak. Köszönjük!

7b8429e2-a981-4219-b6f2-1f2e6aca5174.png

Tovább

Turista legyen a talpán, aki nálunk vonatozni akar

Kalandos utazás a MÁV angol nyelvű honlapján

Manapság minden versenyképes közlekedési szolgáltatónál alapvető elvárás a megfelelő színvonalú internetes, illetve idegennyelvű tájékoztatás. Ezen belül különösen fontos, hogy legyen egy felhasználóbarát honlap, amely a külföldiek számára is elérhető, legalább angol nyelven. Sajnos a MÁV-START ezen a téren sem teljesít túl fényesen: az idegennyelvű weboldaluk kiábrándítóan gyenge. Nézzük meg, mivel szembesül ma az, aki magyar nyelvtudás nélkül szeretne vonattal utazni hazánkban!

Észrevételeinket a MÁV-START részére is megküldtük, válaszuk a cikk végén olvasható.

1.png

Tovább