Közlekedő Tömeg

Komplex fejlesztést a hűvösvölgyi utasoknak!

2017. szeptember 02. - Közlekedő Tömeg

Befejeződött a hűvösvölgyi villamosvonal három hónapos nyári lezárása – az elhanyagolt, és így veszélyessé vált Kelemen László utcai támfal újjáépült, illetve egy rövid szakaszon a pálya is, de a vonal túlnyomó része érintetlen maradt. Cikkünkben áttekintjük a nyári felújítás eredményeit, és 4 pontban javaslatot teszünk a vonal fejlesztésére. Minden körülmény adott ahhoz, hogy ne több különböző, hónapokig tartó felújítás, hanem egyetlen komplex fejlesztés keretében végezzék el a szükséges munkálatokat – az most a fontos, hogy a BKK és a BKV mindent megtegyen ezért.

A Hűvösvölgyi vonal felújításával már többször foglalkoztunk:

Ami elkészült...

Az új támfal

A nyári lezárás legfőbb oka az volt, hogy a Kelemen László utcai támfal jelentősen meggyengült. A BKV évtizedeken keresztül elhanyagolta az építményt, melynek következtében egy valóságos erdő tudott kinőni az oldalából, a gyökérzet pedig kikezdte a kőfalat. A töltést most teljesen újjáépítették, az új fal kétségtelenül tartósabb lesz és az elvégzett munka minősége is jó – csak karbantartani ne felejtsék el megint.

02_tamfal1.jpg

Az új támfal a Kelemen László utcánál. Elődje 115 éven keresztül “állta a sarat”.

07_versectam.jpg

A Zuhatag sornál is újjáépítették a szerkezetet.

Megújult pályaszakaszok

Mivel a korábbi töltést teljesen el kellett bontani, az új támfal építésekor az érintett szakaszon teljesen új villamospálya épült, beleértve az alépítményt is. Ez kb. 300 méter új vágányt jelent, melyhez hozzájön még a Vadaskerti utca és a Nyéki út közelében újjáépített 150-150 méternyi vágányszakasz.

04_tamfalsin.jpg

Új töltés, új pálya – 300 méteren újult meg a vágányzat a támfalépítés keretében.

08_vadas.jpg

150 méteres újjáépített szakasz a Vadaskerti utcánál...

09_volgy.jpg

…és a Völgy utcánál.

Ezeken túl néhány helyszínen pontszerű beavatkozások is történtek – például kicserélték az íveket a Nagyajtai utcánál, és több helyen síncsiszolásra került sor.

01_hidasz.jpg

Helyreállított átjáró a Hidász utcánál.

06_versec.jpg

Ágyazatcsere nyomai a Versec soron.

Ezekre a beavatkozásokra vitathatlanul szükség volt, és a probléma nem is a műszaki tartalommal, vagy a kivitelezés minőségével van – sokkal inkább azzal, hogy 90 nap lezárás alatt lényegében nem történt semmilyen fejlesztés a vonalon, amelyből az utasok hasznot nyerhetnének. Pedig bőven van még potenciál a hűvösvölgyi villamosközlekedésben – 4 pontban foglaltuk össze javaslatainkat.

...és ami kimaradt

1. A pálya maradék 91%-ának felújítása

Miközben a vágányok életkora a legtöbb helyen már 20-30 év, a három hónapos lezárás alatt a 6.6 km hosszú vonal mindössze 9%-a (600 m) újult meg. Az ezen felül eszközölt pontszerű beavatkozások pedig csak tüneti kezelések: amíg nem történik meg a pálya teljes újjáépítése, addig hónapról hónapra újabb pontszerű hibák jelentkeznek majd, és ez csak újabb lezárásokhoz vezet.

Még szörnyűbb szembesülni ezzel a ténnyel, ha tudjuk, hogy a hűvösvölgyi a város egyik legforgalmasabb villamosvonala, mely a saját térségében az egyetlen érdemi bejutási lehetőséget jelenti – és ugyan a megújított szakaszokon valóban gyorsabban lehet haladni, ez összességében nagyon kevés ahhoz, hogy

  • eltörölhessék a sebességkorlátozásokat,
  • a 18 perces menetidő csökkenjen, illetve
  • halkabban, simábban járhassanak a szerelvények.

10_volgygaz.jpg

Gazos ágyazat öreg, kopott sínekkel – a Völgy utca megálló után továbbra is lassan haladnak villamosok.

rajzta_bla_1-100.jpg

5 km/h: a nyár közepén, 3 héten keresztül egészen a Széll Kálmán térig tartott a lezárás – a Szent János kórháznál mégsem történt meg a várva várt vágánycsere, így ott továbbra is lépésben haladnak a villamosok, mindkét irányban.

2. A peronok akadálymentesítése

Budapesten az 1, 3, 4, 6, 17, 19 jelzésű vonalakon már közlekednek alacsonypadlós szerelvények, de még így is bőven akadnak nagy forgalmú vonalak, melyeken nincs akadálymentes utazási lehetőség. Budán az utolsó ilyen szakasz a hűvösvölgyi ág, ahol többek között a jelenlegi peronok rövidsége miatt sem jelenhettek meg eddig az új CAF szerelvények. A peronok átépítése persze nem csak ezért fontos – az akadálymentesítéssel a mozgásukban korlátozottak, az idősek, és a babakocsival utazók is sokkal kényelmesebben vehetnék igénybe Hűvösvölgy egyetlen belvárosi kapcsolatot nyújtó járatát.

“A hűvösvölgyi villamosvonal akadálymentesítése, az alacsonypadlós szolgáltatás bevezetése a céljaink között szerepel” – írta válaszában a BKK. Idén meg is kezdődött az új peronok tervezése, de mégsem hunyhatunk szemet afelett, hogy még a látszata sincs meg annak, hogy bárki törekedne a munkálatok összehangolására. A tervezés jóval korábban is megkezdődhetett volna, hiszen nem egyetlen éjszaka alatt került veszélyes állapotba a támfal: évek óta tudni lehetett, hogy eljön az ideje ennek a lezárásnak. Három hónap pedig bőségesen elég lett volna ahhoz, hogy az egész vonalon vadonatúj megállók épülhessenek.

05_kelemen.jpg

Előregondolkodásnak jele sincs: a támfal építése miatt a Kelemen László utcai peron egy része elbontásra került, majd az eredeti állapotára építették vissza. Szélessége nem felel meg az akadálymentes peronokra vonatkozó szabványoknak, így néhány év múlva alapozással együtt kell majd újjáépíteni – pedig az eredeti tenderkiírás alapján már most akadálymentessé lehetett volna alakítani.

11_hein.jpg

Lepusztult peron a Heinrich István utcánál.

3. A végállomás fejlesztése

Az akadálymentes CAF villamosok e vonalra kerülésének másik fő akadálya, hogy Hűvösvölgyben nem elég hosszúak a kihúzóvágányok.  Egyéb fejlesztések is indokoltak: a végállomás tárolókapacitása szűkös. A budai fonódó hálózat egyik legtöbb szerelvényt fogadó végállomásáról van szó, mégis gyakorlatilag nincs hely villamosokat félreállítani.

Ha egyidejűleg több villamos tartózkodhatna a végállomáson, akkor egy-egy szerelvény hosszabb ideig várakozhatna, így olyan menetrend is alkalmazható volna, amely több végállomási tartalékidőt tartalmaz. Ily módon kisebb, néhány perces késések hatása nem terjed tovább, hiszen a végállomásról menetrendileg biztosított a pontos visszaindulás lehetősége. Ha pedig egy szerelvény meghibásodik, vagy több villamos feltorlódik, szintén jól jön, ha egy-egy kocsi félreállítható. És bár számtalan előnye van a fonódó hálózatnak, a késések és a forgalmi zavarok nagyon jellemzőek.

13_va.jpg

Kicserélték az íveket a végállomáson – zavarmentesebb közlekedést segítő beavatkozás azonban nem történt.

  • A vágányok meghosszabbítása úgy is megoldható, ha a jelenlegi váltók helyett néhány méterrel arrébb újakat építenek be.
  • A régi végállomási felszállóhely területén pedig kialakíthatók tárolóhelyek.

03_huvitarolo.jpg

Az 1999-es átépítés előtti felszállóhely. Itt több szerelvényt is kényelmesen félre lehetne állítani.

 

4. A megállókiosztás felülvizsgálata

A hűvösvölgyi villamos utasainak túlnyomó többsége a Hűvösvölgy – Széll Kálmán tér szakaszon végigutazik, így az egyik legfontosabb szempont, hogy ezt a távot a lehető legrövidebb idő alatt meg lehessen tenni. Ehhez természetesen szükséges, hogy megfelelő állapotú vágányokon, és a csomóponti jelzőlámpák által is segítve haladhassanak a villamosok, de a menetidő tovább csökkenthető, ha a villamosok nem állnak meg minden kis forgalmú megállóhelyen.

Több olyan megálló is található a vonal mentén, melyek forgalma elenyésző, illetve más módon is kiszolgálható. Ilyen esetekben nincs értelme minden szerelvényt megállítani, hiszen minimális utasforgalom miatti megállításokkal sokkal nagyobb időveszteséget szenvednek el az átutazók, mint amennyit a felszállók, ha valamennyivel ritkábban állnának meg a villamosok.

  • Megtartandó: A Vadaskerti utca, Nagyhíd, Zuhatag sor, Kelemen László utca, Budagyöngye, Szent János kórház, Városmajor megállók forgalma jelentős, kellően nagy területeket fednek le, és elhelyezkedésük is optimális, így ezen megállók esetében változtatásra nincs szükség.
  • Megtartandó: Az Akadémia megálló ugyan kisebb területet fed le, de az Akadémia Park jelenleg bizonytalan sorsa, és a közvetlenül mellette lévő P+R parkoló miatt egyelőre a megálló megtartását javasoljuk. 1
  • Felváltott megállási rend: A Heinrich István utca – Völgy utca megállópár kis területi lefedettséggel rendelkezik, utasforgalmuk nagyon alacsony. Elegendő, ha egy megállót csak a villamosok fele szolgálna ki, azaz felváltva állnának meg a járatok az egyik, illetve a másik megállóban.
  • Megszüntetendő: A Nagyajtai utca megálló utasforgalma nagyon alacsony, célpontok nincsenek a környéken. Használóit az 5-ös és a 91-es járatok is ki tudják szolgálni. A megálló megszüntetésével itt egy hosszú, zárt, nagysebességű szakasz lenne kialakítható.
  • Megszüntetendő: Nyúl utca megálló utasforgalma alacsony, célpontok nincsenek a környékén. Használóit az 5, 91, 155, 156 járatok is ki tudják szolgálni. A megálló az 56-61-es járatcsalád által felhagyható, az 59-es család továbbra is megállítható.

További lezárások várhatóak

A fejlesztések összehangolásának hiánya természetesen ahhoz vezet, hogy az érintett vonalat több különböző időpontban is lezárják, hosszú időre. A BKV honlapján már megjelent a beszerzés a Heinrich István utca – Hűvösvölgy szakasz teljes átépítésére, így jövőre emiatt pótlóbuszozhatunk majd több hétig. A végállomás fejlesztése, a peronok akadálymentesítése, illetve a vágányok teljeskörű felújítása viszont még csak napirenden sincs, és az eddigi példák alapján az sem lenne meglepő, ha ezt a négy fejlesztést is négy különböző időpontban végeznék el.

A pályahibák a legaggasztóbbak: a vágányok nem egyszerre mennek tönkre, így az átfogó felújítás híján előbb-utóbb halaszthatatlanná váló beavatkozások miatt még többször kell majd lezárásokat eszközölni.

Korábbi cikkeinkben beszámoltunk fejlesztések összehangolásának problémáiról és a lehetséges megoldásokról.

12_vagany.jpg

Talán magyarázni sem kell, hogy nem így néz ki egy jó állapotú, nagy sebességgel használható villamosvágány.

Egyetlen, komplex fejlesztésre van szükség

A Kelemen László utcai támfal újjáépítésével a BKV az összes nagy beavatkozást igénylő, halaszthatatlan munkát elvégezte a hűvösvölgyi vonalon – nincs ok arra, hogy a közeljövőben ismét sürgősen, hosszú hetekre le kelljen zárni a vonalat. Így tehát minden lehetőség megvan arra, hogy az elvégzendő fejlesztések kivitelezési időpontjait összehangolják, és azok egyetlen, komplex felújítás keretében valósuljanak meg.

E komplex fejlesztés részét kell képezze:

  1. a teljes vonal vágányzatának átfogó felújítása,
  2. a véglegesen megmaradó megállók akadálymentesítése és szélesítése,
  3. a hűvösvölgyi végállomás korrekciója és kapacitásbővítése,
  4. a megállókiosztás felülvizsgálata,

Az intézkedések okozta menetidő-csökkenés miatt természetesen szükséges a jelzőlámpás csomópontok villamosközlekedés szempontjából előnyös beállítása is.

Egyesületünk kiemelten fontosnak tartja, hogy a BKK és a BKV mindent megtegyen annak érdekében, hogy az említett 4 fejlesztés egyetlen lezárás keretében valósuljon meg. Így azon túl, hogy percekkel csökkenne a menetidő, és sokkal kényelmesebbé válna a villamosok használata, hosszú időre mentesülne a vonal a hónapokig tartó villamospótlásoktól. A hűvösvölgyi ágon közlekedik a főváros egyik legforgalmasabb villamosvonal-csoportja – itt az ideje, hogy ennek megfelelően kezeljünk a szakasz fejlesztését is.

 

A BKK és a BKV válaszai decemberben feltett kérdéseinkre

Miért indokolt a 4 hónapos teljes vágányzár, nincs-e lehetőség rövidebb munkavégzésre vagy a villamosforgalom részleges fenntartására?

A támfal felújítása során olyan mértékben szükséges a töltésoldal megbontása, hogy az lehetetlenné teszi a villamosközlekedés fenntartását. A bontást egészen a középoszlopok vonaláig el kell végezni, részben azért, hogy a földműben elburjánzott, a töltés állagát folyamatosan károsító gyökérzet maradéktalanul eltávolítható legyen, részben pedig azért, hogy az új támfal megfelelő statikájú, és így hosszú élettartamú megtámasztása biztosítható legyen. A négy hónapos vágányzári idő meghatározása a tervezés során, a részletes feladatlista ismeretében történt, ugyanakkor a közbeszerzés egyik értékelendő szempontjaként a rövidebb átfutási idő vállalását is előírta a BKV.

Milyen munkákat végeznek el a támfal felújításán kívül? Milyen fejlesztések szükségesek jelenleg a vonalon, milyen ütemterv szerint? Ezek közül melyeket végzik el a támfal javításával párhuzamosan?

A támfal építésével egyidejűleg a Riadó utcai vasbeton híd bontása is megtörténik. A támfal megépítésének záró munkája a villamosvágányok újraépítése.

A hűvösvölgyi vonalon, több helyszínen szükségesek még részben pályafelújítási, részben peronfelújítási munkák. Ezekre a feladatokra koncepciótervet dolgozott ki a BKV. A feladatok egyeztetése, pontosítása és ütemezése jelenleg folyamatban van, azonban ezek a munkákat nem a támfal felújításával együtt végzik, hanem a tervek szerint az elkövetkező években.

Tervezik-e - ha igen, mikor - a vonal CAF villamosok közlekedtetésére alkalmassá tételét, így a végállomás átépítését és a megállóperonok szabványos szintre emelését? A Villányi úti tapasztalatok alapján ez a folyamat is elvégezhető volna a támfal javításával egyidőben.

A Széll Kálmán tér és Hűvösvölgy közötti villamosvonalon a CAF villamosok közlekedéséhez jelentős műszaki beavatkozások szükségesek, amelyek megvalósításának ütemezése a források jövőbeni rendelkezésre állásától függ. Jelenleg a peronok nem felelnek meg az akadálymentességi követelményeknek, ezért az akadálymentes beszállást nem tudják biztosítani. Ezen kívül Hűvösvölgy végállomáson a vágánykapcsolat mögött rendelkezésre álló vágányhossz nem elegendő a 36 méter hosszú CAF villamosok visszafogásához, így a pálya meghosszabbítása is szükséges. A Budagyöngye megállóhelyen a közúti-villamosvasúti csomópont teljes átépítése lesz szükséges, mert a déli irányba haladó villamosok megállója a mai helyén nem hosszabbítható meg, mivel a megálló előtt közvetlenül a szépilonai vágánykapcsolat, hátul pedig a Szilágyi Erzsébet fasor útátjárója található.

A pótlás ideje alatt milyen forgalomtechnikai beavatkozásokkal tervezik segíteni a pótlóbuszok közlekedését?

A Hűvösvölgyi út és a Szilágyi Erzsébet fasor útpályájának szélessége, valamint az, hogyan lehet lebonyolítani a jelentős közúti forgalmat, meghatározza a közösségi közlekedés támogatásának lehetőségeit. Várhatóan a Nagyhíd építésének ideje alatt alkalmazott korábbi ideiglenes forgalmi rend lép életbe, melynek keretében a meglévő autóbuszsávokon kívül új ideiglenes autóbuszsávot jelölnek ki a Széll Kálmán tér felé a Vadaskerti utca–Szerb Antal utca útvonalon, a Zsemlye utca–Bölöni György utca és a Furulya utca–Versec sor közötti szakaszon megállási tilalom egyidejű elrendelésével.

Korábban előállt már hasonló helyzet a Nagyhíd megállónál - változtattak azóta, illetve terveznek-e változtatni a karbantartási gyakorlaton a későbbi hasonló események elkerülése érdekében?

A Nagyhíd megállónál a peronok megtámasztására, javítására volt szükség. Az ilyen jellegű feladatok a karbantartási tevékenységtől függetlenek, azok az állapotok változásakor állapíthatók meg, és megoldásuk is akkor tervezhető.

A BKK 2017 augusztusában írt válaszlevele

Mindenekelőtt szeretnénk Önnek jelezni, hogy a hűvösvölgyi villamosvonal nyári lezárásával kapcsolatban a BKK majdnem egy hónappal a munkálatok megkezdése előtt tájékoztatta ügyfeleit és a sajtót, arról, hogy „A szükséges forgalomkorlátozást a Budapesti Közlekedési Központ az iskolaszünet idejét kihasználva tervezi, hogy az a lehető legkevésbé zavarja az utazókat, ezért 2017. május 27-től várhatóan nyár végéig változás lesz az 56-os, 56A, 59B és 61-es villamosok közlekedésében.”

A nagykapacitású, kötöttpályás járatok a fővárosi közlekedési hálózatának gerincét képezik, ezek közül is kiemelkedik a hűvösvölgyi vonal, amely a legforgalmasabb irányok egyike. A BKK és a BKV kiemelten kezeli ezeket a vonalakat, éppen ezért 2017 egyik legnagyobb infrastruktúraberuházásaként megoldják az Ön által is említetten régóta fennálló támfalproblémát.

A 115 éves támfal állapota az utóbbi 3 évben rohamosan romlott, újjáépítése már nem tűr halasztást. Ennek elsődleges oka a töltésen megnövekedett fás szárú növényzet gyökereinek feszítő hatása. A folyamat megállítására tett intézkedés ‒ a vadon nőtt fák kivágása ‒ komoly felháborodást váltott ki a környék lakóközösségéből. A BKV Zrt. azonnal jelezte a beavatkozás szükségességét a Fővárosi Önkormányzatnak. A magas költségek, továbbá a falazat üzemeltetésének tisztázatlan helyzete miatt az önkormányzat 2016-ban arról döntött, hogy pénzügyi fedezetet biztosít a felújításhoz.

A BKK és BKV természetesen úgy igyekszik a forgalomkorlátozásokat tervezni, hogy azok időtartama alatt a lehető legtöbb beavatkozást el lehessen végezni, ezért a támfal helyreállításával egyidőben több helyszínen lokális munkákat végeztek a hűvösvölgyi vonalon, kihasználva a vágányzári időszakot. Ezek a beavatkozások a pályaállapot általános javítására, a hibahelyek kezelésére, a lassújelek feloldására irányulnak. A pálya zajossága bizonyítottan nem haladja meg a törvény által előírt határértékeket, azon lényeges, balesetveszélyt magában hordozó hibák nincsenek.

Az egyszerre elvégezhető munkák mennyiségét végeredményben a rendelkezésre álló fejlesztési források határozzák meg, a feladatok fontossági sorrendjét pedig a teljes városi hálózat tekintetében kell megállapítani. A beruházások és projektek tervezésében és lebonyolításában tehát a források, az elvégzendő feladatok, és a közlekedés rendkívüli körülmények közötti fenntartásának igénye a három felelősen mérlegelendő szempont.  

A hűvösvölgyi villamosvonal akadálymentesítése, az alacsonypadlós szolgáltatás bevezetése a céljaink között szerepel, ehhez az Ön által említett beavatkozások megtétele egyértelműen szükséges. Jelenleg azonban sem a szükséges járművek, sem a szükséges infrastruktúrabeavatkozások forrása nem áll rendelkezésre. Ilyen körülmények között a közlekedésszervező és az üzemeltető nem halogathatja a kritikus állapotú, a villamosok közlekedésében zavart és menetidőtöbbletet jelentő támfal felújítását, miközben a feladat elvégzéshez minden szükséges feltétel rendelkezésére áll. A vonal későbbi továbbfejlesztése nagyon fontos, de a folyamatos üzemeltetés biztosítása alapfeladat.

Az 56-os és a 61-es villamosok megállóhelyeinek kérdése régóta és rendszeresen felmerülő kérdéskör, ahol a közösségi közlekedés sebessége és elérhetősége között kell megtalálni az ideális egyensúlyt. Az optimális megoldás érdekében a villamosvonalon szinte kizárólag olyan járművek közlekednek, amelyeken az utasok jelezhetik leszállási szándékukat, így a járműveknek csak abban az esetben kell a megállóhelyen megállniuk, ha van felszálló utas, vagy a leszállási szándékot jelezték. Ezzel az üzemeltetési modellel a kisforgalmú megállókban nem állnak meg feleslegesen a járatok, és a közösségi közlekedés hozzáférhetősége sem romlik.

                                                                 

Szeretnénk külön is felhívni a figyelmét arra, hogy a valóban hosszú idejű munkavégzés alatt a BKK igyekszik a lehető legszínvonalasabb szolgáltatást nyújtani. Többek között ezért közlekedik a 61-es pótlóbusz minden időszakban - függetlenül a villamosok közlekedési rendjétől - a Széll Kálmán térig, hogy az utasok közvetlenül elérjék a térről induló egyéb járatokat. Ugyancsak ezért tartjuk fontosnak, hogy az autóbuszos pótlásokban minél nagyobb arányban vegyenek részt alacsonypadlós, légkondicionált járművek. Ez utóbbi célkitűzést segítve a most érkezett, vadonatúj csuklós Mercedes Conecto buszok is megjelentek a 61-es pótlóbusz vonalán.

A felújítás befejezéséig kérjük szíves türelmét és megértését.

1: Olvasóink észrevételei alapján Akadémia megállóra vonatkozó álláspontunk kis mértékben módosult. A cikkben már az új álláspont olvasható.

süti beállítások módosítása