Közlekedő Tömeg

Merre tovább, Bubi?

2017. március 15. - Közlekedő Tömeg

A MOL Bubi közbringarendszer megvalósítása az utóbbi évek egyik legnagyobb kerékpáros közlekedésfejlesztési lépése volt Budapesten. Korábbi cikkünkben már foglalkoztunk a Bubi eddigi sikerességével, most a bővítési lehetőségekről és a rendszer jövőjéről készítettünk egy összefoglalót.

Bővítés lehetősége

Az utóbbi évben megvalósult kisebb, 13 dokkolóállomásos bővítés után idén összesen 30-40-nel bővülhet a jelenleg 112 állomásos rendszer. A bővítés egyrészt a vizes vb-hez kapcsolódva a VEKOP (Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program) keretében történik a Margitszigeten, illetve a XIII. kerületben, összesen 12 új gyűjtőállomással. A másik része fővárosi pénzből valósul meg: a Bubi fennállása óta először most különítettek el pénzt a költségvetésben a rendszer fejlesztésére, összesen 340 millió forintból 20-30 új állomást létesíthetnek. Alapos megfontolást igényel az új állomások helyének kijelölése, hiszen az építésük jelentős költségekkel jár.

dsc_3290x.JPG

Jelen cikkünkben a 20-30 állomásból álló lehetséges bővítéssel foglalkozunk, mivel ezeknek helyszíne még nem eldöntött, így összegyűjtöttünk térségeket, és pontosabb helyszíneket, ahova szerintünk jó döntés lenne új állomásokat telepíteni. Ennek alapját képezi a HolaBubi adatelemző, melynek adatai alapján elérhető egy lista arról, hogy melyik dokkolóállomás mennyire kihasznált a városban.

A javaslataink során azt a sikeres stratégiát visszük tovább, hogy a csomópontokra és a lokálisan rossz kiszolgálású területekre rakunk állomásokat, mert ez segíti elő a közösségi közlekedéssel kombinálható "utolsó kilométer" funkciót, ahol a hosszú gyaloglásokat kiváltva a Bubival közlekedve időt lehet nyerni. Szintén alapelv a bővítésnél, hogy ne sugárirányban (ahogy Óbuda esetében), hanem lehetőleg gyűrűszerűen, centrikusan történjen az új gyűjtőállomások elhelyezése.

A cikk végén lehetőség van szavazni is, hogy támogass általunk javasolt helyszíneket, vagy más helyszínt adj meg!

Javaslatunkban több térséget nem érintünk, Óbudán 2018-ban VEKOP-pályázatból valószínűleg bővülni fog a rendszer, akármennyire is elmarad az ottani gyűjtőállomások használata az átlagtól, az előbb említett ok miatt is. Szintén kimarad a Városliget környéke, ahova a tervek alapján jónéhány új dokkolóállomást terveznek telepíteni, ezeknek az előzetes helyét a térképen jelöltük.

1. BME, Infopark

A XI. kerület Lágymányos városrésze a Szabadság-hídtól a Rákóczi-hídig rendkívül rossz tömegközlekedési lefedettséggel rendelkezik – annak ellenére, hogy a térség naponta több ezer egyetemista célpontja. A térségben elhelyezésre kerülő állomások ki tudnák elégíteni egyetemisták sokféle közlekedési igényét, ráadásul a rendszer egyik fő célközönsége a fiatal korosztály.

bubi_petofi.png

Az alábbi képen a Petőfi hídi dokkolóállomás telítettsége látszik egy hétköznap az elmúlt 24 órában (megj.: a NOW 18 órának felel meg, forrás: Bike Share Map).

Látszik, hogy sokan érkeztek a reggeli időszakban a térségbe Bubival, majd délután azzal is távoztak, míg végül el is fogytak a bérelhető biciklik. Nagy igény mutatkozik arra, hogy a környéken sűrűbben helyezkedjenek el az állomások, mivel a kisebb gyaloglási távolságok miatt a Bubi használók száma tovább emelkedhet.

Az Infopark térségében az egyetemi épületek mellett, az 1-es villamos Infopark megállójánál, illetve a Kopaszi-gátnál is elhelyeznénk gyűjtőállomást, hiszen a Margitsziget példájából látjuk, hogy a Bubinak szabadidős szerepe is van.

1_terseg.png

Létesítendő állomások (7 db):

  • BME E épület
  • BME Q épület
  • Tüskecsarnok
  • Budafoki út / Karinthy Frigyes út
  • Infopark villamosmegálló
  • Kopaszi-gát
  • Budafoki út - Dombóvári út

2. Belső Ferencváros

Szintén tömegközlekedésileg gyengén lefedett térség Ferencváros belső része, így errefele mindenképpen érdemes lenne a Bubi szolgáltatási területét kiterjeszteni. A jelenlegi két dokkolóállomás (Ferenc tér, Vendel utca) peremhelyzetük ellenére magas kihasználtsággal üzemelnek, ez is mutatja az igényeket. A fő indok azonban a közelgő metrópótlás, melyben a Bubi is aktív szerepet tudna vállalni, ha ezen a területen is elérhető lenne. 2_terseg.png

Az alábbi helyszíneken lehetne állomásokat létesíteni (16 db):

  • Mester utca - Ferenc körút
  • Tinódi park
  • Klinikák M
  • Kerekerdő park
  • Mester utca - Haller utca
  • Haller utca - Soroksári út
  • Haller utca - Tűzoltó utca
  • Nagyvárad tér M
  • Közszolgálati Egyetem
  • Rezső tér
  • MÁV székház
  • Népliget M
  • Ferencváros vasútállomás
  • Lurdy ház
  • Közvágóhíd H
  • Művészetek Palotája

3. Belváros

A Bubit főként a pesti oldalon, a Nagykörúton belüli területen használják. A Bubi lefedettségét azonban nem csak új területek bevonásával lehet elérni, hanem a jelenlegi hálózat sűrítésével is. A belvárosban a jelenlegi hálózat több helyen is “foghíjas”, pedig új dokkolóállomások elhelyezése kisebb gyaloglási távolságokat eredményezne, és még gyorsabbá, vonzóbbá tenné a Bubit. Külön figyelmet érdemel a Szabadság térnél és az Akadémiánál lévő állomás, mely a 20 legnépszerűbb állomás közt szerepel – derül ki a használati adatokból.

Információnk szerint a Bubi 2014-es kiépítésekor sokszor az önkormányzatok jelentettek akadályt 1-1 állomás engedélyeztetésénél, de – remélhetőleg – az elmúlt 2 évben a közbringarendszer sikereit látva megváltozott a negatív hozzáállásuk.

3_terseg.png

Lehetséges helyszínek (7 db):

  • Alkotmány utca - Szemere utca
  • Akadémia utca - Zoltán utca
  • Szent István tér
  • Hajós utca - Ó utca
  • Régi posta utca
  • Váci utca - Sörház utca (nincs a térképrészleten)
  • Közraktár utca - Zsil utca (nincs a térképrészleten)

 4. Terézváros, Erzsébetváros

A Nagykörúton kívül a Bubi által lefedett rész egészen a Dózsa György út vonaláig tart, de a közbenső területeken nagyon ritkán helyezkednek el az állomások. Ideális esetben – a belvároshoz hasonlóan – a dokkolóállomások 300-500 méterenként helyezkednek el, hogy 5 perc gyaloglással is elérhetőek legyenek. Néhány új állomás telepítésével ez erre a területre is igaz lehetne.

4_terseg.png

Lehetséges helyszínek (9 db):

  • Vörösmarty utca M
  • Szondi utca  - Vörösmarty utca
  • Szondi utca - Bajza utca
  • Bajza utca M
  • Hunyadi tér
  • Almássy tér
  • Rottenbiller utca - Damjanich utca
  • Bethlen Gábor tér
  • Dózsa György út - Podmaniczky utca

5. Keleti pályaudvar környéke

A Keleti környékén is hiányzik a jelenlegi rendszerből 1-2 fontos állomás, egyik ilyen az Aréna Plazánál létesülhetne. A bevásárlóközpont vagy a nem túl gyakran közlekedő trolival, vagy viszonylag hosszabb, 10 perces sétával érhető el, és amellett hogy a vásárlók népszerű célpontja, ingyenes parkolója miatt autósok százai ingáznak ide a külvárosokból, akik innen Bubival tudnának a belváros felé továbbmenni. A Kerepesi út mentén ráadásul kerékpárút helyezkedik el, így ez mindenképpen ideális helyszín lenne.

5_terseg.png

A Keleti környékén létesítendő állomások (3 db):

  • Aréna Plaza
  • Mátyás tér
  • Rákóczi út - Szövetség utca

6. Széll Kálmán tér, Krisztinaváros

A Dél-Budán megvalósuló bővítés mellett a rendszert a Széll Kálmán tér és Krisztinaváros környékén is érdemes lenne még fejleszteni, elsősorban a jelenlegi hálózat sűrítésével. A Hegyalja út kerékpáros szerepe is nőne azzal, hogy a Mészáros utca - Hegyalja út kereszteződésnél új dokkolóállomást helyeznénk el, ahonnan a városközpont a dugóban állás helyett 10 percen belül elérhető lenne.  6_terseg.png

Javasolt helyszínek (7 db):  

  • Városmajor utca - Temes lépcső
  • Maros utca - Csaba utca
  • Marczibányi tér
  • Attila út - Mikó utca
  • Mészáros utca - Kosciuszkó Tádé utca
  • Királyhágó tér
  • Mészáros utca - Hegyalja út (nincs a térképrészleten)

7. Szentimreváros, Kelenföld

A Villányi út mentén jelenleg alig vannak állomások, ezek ennek megfelelően alacsony kihasználtságúak (a legnépszerűtlenebbek közt vannak), melynek többek közt az az oka, hogy egymástól távol, és egy vonal mentén helyezkednek el. A térségben több dokkolóállomást is elhelyeznénk a Karolina út mentén, egészen az Alsóhegy utca vonaláig, behálózva a vasúti töltések mellé szorult ipartelepekből jelenleg csak hosszú gyaloglással elérhető irodai negyeddé átalakuló területet. Déli irányban is tovább növelnénk a jelenlegi lefedettséget, a Fehérvári út és a Szerémi sor mentén.
7_terseg_1.png

Telekom közbringarendszer integrálása

A Telekom a Bubi megindulása előtt, 2013-ban fejlesztett ki egy belső használatú, 4 állomásos biciklirendszert, a cég épületei közt Budán. A rendszer a Bubihoz nagyon hasonló, ugyanúgy Nextbike típusú, a biciklik Csepel gyártásúak, a Bubi megvalósítását is ennek tapasztalatai alapján végezték. Amennyiben a két rendszer egymásba integráltan üzemelne, mindenki jobban járna, hiszen a Bubit használók és a telekomos dolgozók egyaránt több dokkolóállomást vehetnének igénybe. Emellett ismeretes az is, hogy a Telekom új székházat épít a Népligetnél, így a jelenlegi négy székház közti ingázás  és ezzel együtt maga a rendszer megszűnhet, ezért az integrálását érdemes előkészíteni - új állomások telepítéséhez képest ez mindenképp olcsóbb megoldás.

A cikk végén található térképen ezeknek a helyeit is feltüntettük.

Összefoglalás

A Bubi bővítésének célja nyilvánvalóan az, hogy a felhasználószámot növeljék, azonban fontos megjegyezni, hogy ez csupán új állomások elhelyezésével nem érhető el. Fontos, hogy ehhez tartozzon megfelelő marketing, mely az utóbbi időben kicsit visszafogottá vált. Ez meg is látszik azon, hogy most sem használják többen a Bubit, mint két éve. A marketing mellett pedig fontos az is, hogy a kerékpározás valóban elfogadott legyen Budapesten, és ezt kerékpárosbarát közlekedési intézkedések is bizonyítsák – új kerékpárutak építése, egyirányú utcák megnyitásának folytatása –- ugyanis ezek hiánya szintén visszafogó tényező a potenciálisan biciklivel közlekedni kívánók számára.

Összesen 59 helyszínt tartalmaz a javaslatunk, sajnos az összes megvalósítására az idei évben rendelkezésre álló pénz nem lesz elegendő, de remélhetőleg 2018-ban folytatódni fog a bővítés a fenti térségekben is, és nem csak Óbudán.

Szavazz: hol legyen Bubi?

A fent felsorolt állomáshelyszínek (és néhány további) megtekinthetőek az alábbi térképen is:

A szemlélődés után arra kérünk, hogy segítsd munkákat, és véleményezd a javaslatunkat! A kérdőívben az adott térség mellett pipálással jelezd, ha jó ötletnek tartod az ott történő fejlesztését a Bubinak. Természetesen a kérdőívben lehetőség van más helyszínjavaslatok megadására is.

(Amennyiben nem jelenik meg, próbáld az alábbi linken)

A beérkezett eredményeket felhasználva az új dokkolóállomások helyéről egyeztetni fogunk a BKK-val és a Magyar Kerékpárosklubbal a közeljövőben. 

süti beállítások módosítása